Star Trekből a Hősök közé

Vágólapra másolva!
A Hősök első évadjában szereplő George Takei után a Star Trek egy másik legendás figurája is feltűnik a misztikus sorozatban. 
Vágólapra másolva!

A Hősök-ben Hiro apját játszó George Takei sokaknak csak az eredeti Star Trek-sorozat Sulu kapitányaként ismerős - úgy tűnik, nem csak Hiro a sorozatban, de a Hősök alkotói gárdája is nagy rajongója a legendás sci-fi sorozatnak, hiszen most már a második színészt szerepeltetik az eredeti, 1966-os stábból.

Nem csigázzuk tovább a kedélyeket, Nichelle Nicholsról van szó, aki Uhura hadnagyot személyesíti meg, az első sorozattól kezdve. Az 1932-es születésű színésznő egyébként 1959-ben kezdte pályáját, de a Star Trek mellett csak kisebb, jobbára felejthető szerepeket vállalt - a Hősök most adhat neki egy újabb esélyt.

A sorozatot futtató NBC szóvivője elmondta, Nichols valószínűleg az egyik új állandó szereplő, Monica (Dana Davis) nagymamáját fogja játszani, akit a sorozatban Nanának hívnak. A Hősök második évadja egyébként szeptember 24-én debütál az Egyesült Államokban, így a rajongóknak még több mint egy hónapot várniuk kell "Uhura" megjelenésére.

A második évad amúgy is bővelkedik vendégszereplőkben: az új állandó hősök (Monica és Maya, akit Dania Ramirez játszik) mellett időről-időre feltűnik például David Anders, akit leginkább az Alias Mr. Sarkjaként ismerhet a magyar közönség, de a Deadwood megyei megbízottját, Stephen Tobolowskyt is láthatjuk egy kisebb szerepben.