Kitüntették az MTV romaprogramjának atyját

Vágólapra másolva!
Augusztus 20-a alkalmából magasrangú állami kitüntetést kapott Joka Daróczi János, az MTV roma gyakornoki programjának megálmodója.
Vágólapra másolva!

A Magyar Televízió cigány kisebbségi magazinjának szerkesztője és a roma gyakornoki program egyik megálmodója, Joka Daróczi János augusztus 20-a alkalmából magas állami kitüntetést kapott Lamperth Mónika szociális és munkaügyi minisztertől. Az MTV egyedülálló romaprogramjának tavalyi végzősei ma már a köztelevízió különböző műsorainak munkatársai.

Daróczi János a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vette át augusztus 15-én, szerdán a szociális és munkaügyi minisztertől a roma kisebbség helyzetének javítása, társadalmi kirekesztettségük valósághű bemutatása, a diplomás roma fiatalok elektronikus médiában történő megjelenése érdekében kifejtett tevékenysége elismeréséül.

A most állami kitüntetéssel is elismert újságíró 2005-ben hozta létre Klein Judit kisebbségi szerkesztőségvezetővel közösen a Roma Produkciós Iroda Alapítványt (RPIA), amely feladatául tűzte ki a cigány származású újságírók létszámának növelését a magyar médiában. Az első ösztöndíjas programban végzettek ma már a Magyar Televízió Kultúrház, Ablak, Kékfény és Szempont szerkesztőségeiben dolgoznak, a 2007-ben kezdő öt cigány fiatal pedig télen fejezi be televíziós gyakornoki évét a Szabadság téren.

Forrás: MTV