A TV2 ősztől indítja útjára a Nagy fogyás című műsorát, de már jóval korábban is akadtak tévés törekvések arra, hogy ha nem is lefogyasszák, de megmozgassák a nézőket. Bizonyára sokan emlékeznek még a Tévétorná-ra, melyről itt nyújtunk egy kis áttekintést - utánajártunk annak is, hogy azóta mi történt a műsor szereplőivel.

A tévétorna könyv alakban is megjelent
"Egy kicsi mozgás mindenkinek kell, a karosszékből álljanak most fel" - így kezdődött annak idején a Tévétorna, és bár a főcímdalt mindenki kívülről fújta, valójában igen kevesen voltak, akik ténylegesen felálltak a karosszékből: a műsor egyik "sztárja", Bérczi István szerint főleg a gyerekek (13 éves korig bezárólag) és az idősebbek (40-50 év felett) vették csak komolyan a dalban elhangzó utasítást.
Ennek ellenére a műsor a Magyar Televízió egyik legnézettebb adása volt annak idején, és mintegy 15 évig ment: 1975-től egészen 1989-ig tornázhattunk a tévés gyakorlatok alapján. Igaz, a jó nézettséghez az is hozzájárulhatott, hogy az eredetileg a Telesport-hoz tartozó Tévétorná-t az Esti mese után, és a Híradó előtt (vagyis két igen nézett műsor között) sugározta a Magyar Televízió - azt pedig, hogy olyan sokáig műsoron tartották, talán annak is köszönhette, hogy mindössze ötperces volt, így nem foglalt el túl sok helyet a műsorsávban.
Az egészségre nevelő műsor alapötlete igen egyszerű volt: minden nap öt perc tornagyakorlatot mutatott be, amit bárki könnyűszerrel utánozhatott a képernyők előtt is. A gyakorlatok elvégzésére eredetileg olyan "műsorvezetőt" kerestek, aki jó tornász, de nincs benne annyira a sportéletben, hogy versenyekre járjon, így van elég ideje a tévés munkára. Így került a képbe Müller Katalin, aki aztán remekül bevált a műsorban - más kérdés, hogy igazából nem kellett a tévés munkához túl sok idő, hisz évente csak egyszer voltak a felvételek, általában tavasszal, akkor rögzítették az egész évi adagot.
Katalin mellé Bérczi Istvánt választották műsorvezetőnek, aki természetesen szintén rendelkezett tornászmúlttal. A két tornász korábban csak a sportéletből ismerte egymást futólag, de a műsor kapcsán igen jó barátságba kerültek egymással. Később a páros mellé bekerült az akkor sportolóként, majd sportdiplomataként, ma inkább politikusként ismert Schmitt Pál felesége, Makray Katalin és három lánya, Alexa, Petra és Gréta is, akikkel talán a gyerekeket kívánták megszólítani. (A Tévétorna eredetileg az Idősebbek is elkezdhetik címet viselte.)
Müller Katalin a vele készített interjúkban általában elmondja, hogy a tévénézők nagy része azt hitte, ők a valóságban is egy nagy családot alkotnak - 2003-ban például így nyilatkozott az MTI-nek: "Sokan azt hiszik, hogy Bérczi Pista a férjem, annyit láttak együtt vele a képernyőn. Mint ahogy gyakran kérdezik tőlem, mi van a három lányommal. Pedig a lányoknak Makray Kati a mamája, aki egykor szintén vezette a Tévétorna műsorát. Mégis akadnak, akik hozzám kötik őket. Tulajdonképpen büszke lehetek arra, hogy ilyen szép nagy családom van."
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.