Ne tessék félni, senkinek sem árt

2007.08.24. 8:16

Amíg Müller Katalinról vagy Makray Katalinról ma is hallani itt-ott, addig az utóbbi lányairól, Schmitt Alexáról, Petráról és Grétáról igen keveset tudunk. Petrát, a középső lányt az iWiW-en értük utol, ahol nyilatkozott is az [origo]-nak. "Meghatározta a gyerekkorunkat, mert például húgom 3, én pedig 4 éves voltam, mikor elkezdtük, így szinte az ország szeme láttára nőttünk fel. Nagyon sok kedvességet kaptunk az emberektől, mindenhol megismertek minket, ami gyerekfejjel néha zavaró volt, de akkor még hál' istennek nem létezett az a fajta mai tolakodó bulvársajtó, ami megkeserítette volna az életünket" - emlékszik vissza a Tévétorná-ra annak egykori gyerekszereplője.

Petrának ma már van egy hároméves kisfia (mint ahogy a másik két lány is édesanyává vált időközben), és jelenleg - reflexológusi végzettsége mellett - üzleti tanácsadással, valamint rendezvényszervezéssel foglalkozik. A sport nem csak a Tévétorna erejéig, kisgyerekként érdekelte a lányokat: mindhárman versenyszerűen teniszeztek, Petra és Gréta többszörös ifjúsági és felnőtt magyar bajnok, illetve felnőtt válogatott volt. "Most felnőtt fejjel és édesanyaként is igyekszem aktív maradni, rendszeresen jógázom, szeretek biciklizni, futni és kirándulni menni" - nyilatkozta Petra. Két testvéréről még annyit tudtunk meg, hogy Alexa jelenleg az Egyesült Államokban él, és ingatlanokkal kereskedik, Gréta pedig három gyereket nevel idehaza.

Forrás: MTI

A Schmitt lányok 2002-ben: balról Gréta, Petra, Alexa

Nem esett még szó azonban a műsor egyetlen férfi szereplőjéről, Bérczi Istvánról. A 62 éves, egykori tornászt ma már nemigen ismerik fel az utcán, annak ellenére, hogy jellegzetes bajusza még ma is megvan - igaz, kissé rövidebb, nem olyan szomorkás, mint annak idején. Bérczi érdekességképpen elmondta az [origo]-nak, hogy azon a nyáron növesztett először bajuszt és szakállat, amikor megkezdődtek a Tévétorna felvételei, előtte csupasz arccal élte az életét. A szakáll nem tetszett neki, a bajusz viszont maradt, és a tornász ismertetőjegyévé vált az első adások során - így aztán a későbbiekben is meg kellett hagynia.

Bérczi ma már nyugdíjas, de még dolgozik: 18 éve értékesítési vezető egy neves autócég magyarországi képviseleténél. Természetesen az ő életében is, mind a mai napig fontos szerepet játszik a sport, így munkája mellett tornász versenybíróként is tevékenykedik - ha az olimpiára jutnak ki a sportágból magyarok, abban az esetben 2008-ban Bérczi is ott lesz Pekingben, a nemzetközi zsűriben. A Tévétorna után nem gondolkodott tévés szereplésen, ahogyan a műsor többi szereplői sem: "Amatőrök voltunk azon a szinten, és valahol úgy is kezeltek bennünket. A Tévétorna után nem érkezett hozzám más felkérés, de én magam is úgy érzem, nincs meg bennem a képesség, hogy például riporter legyek" - fogalmazott Bérczi.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK