Pénteken már beszámoltunk a kísérletről, most azt is kijelenthetjük, hogy sikerült a dumarekord: Badár Sándor hét és fél órát beszélt egyfolytában a Szegedi Ifjúsági Napok közönsége előtt.

Még csak el sem fáradt annyira
A Szőke András filmjeiben, majd Szőkével együtt az Esti Showder-ben feltűnt Badár Sándornak sohasem esett nehezére az anekdotázás - nemrég kitalálta, hogy rekordot szeretne dönteni: hét órát fog beszélni megállás nélkül. A kísérletnek a Szegedi Ifjúsági Napok adott otthont, melynek idén a színész volt a fő reklámarca.
Badár a Godot kávéház stand-up comedy sorozatának, a Dumaszínház-nak a keretében készült a rekorddöntésre: pénteken 15 órakor kezdte a dumálást, és az eredeti terv szerint 22 óráig szórta volna a történeteket. Nos, a színész (és a közönség) nem csak hogy kibírta a hét órát, de még majd' harminc percet rá is húzott az amúgy sem rövid produkcióra.
A rekorddöntés így hát sikerült, és mondhatni, hogy Badár könnyedén vette az akadályt, hiszen a végén még azt is kijelentette vidáman, hogy igazából nem is fáradt el annyira. A műsor állítólag végig pörgött, röpködtek az anekdoták és a poénok, jórészt a színész vasutas múltjáról.
"A közönség végig kitartott mellettem, ez fantasztikus érzés volt, és erőt adott a továbbiakhoz. Az, hogy a végén egyenként odajöttek gratulálni, leírhatatlan. Nagyon jó élmény volt ez az egész, köszönöm azoknak, akik biztattak!" - nyilatkozta Badár a rekordfelállítás után.
[origo]
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.