Azurák Csaba váltja a szerdán eltávolított Havas Henriket a Mokká-ban. Hétfőn kezd, felváltva lesz Liptai Claudiával és Jakupcsek Gabriellával.

Azurák Csaba
"Havas elmúlt időkben tanúsított viselkedése és megnyilvánulásai nem illeszkednek a csatorna szellemiségéhez, műsorpolitikájához és hosszú távú terveihez. Amennyiben Havas Henrik nem változtat viselkedésén, nincs helye a TV2-n" - jelentette ki Várdy Zoltán, a TV2 vezérigazgatója szerdán, és ez egyben azt jelentette, hogy a csatorna le is vette a képernyőről Havas Henriket.
Az [origo] úgy tudja, hogy a szerdai Mokka volt az utolsó csepp a pohárban. Havas (kinek több beszólását, megjegyzését tárgyalta korábban az ORTT panaszbiztottsága) élő adásban volt, és gunyoros megjegyzésekkel illette a műsor főszerkesztőjét és a csatorna igazgatóját, miközben a telefonos játékkal kapcsolatban szellemeskedett. Mint a TV2-től megtudtuk, már nem is számít rá a csatorna, Havas nem vezet több Mokká-t.
Azurák Csaba ugrik be helyette, két hónapra biztosan, a jövő még képlékeny. Mint az [origo]-nak elmondta, felváltva vezeti majd a műsort Jakupcsek Gabriellával és Liptai Claudiával, míg Csiszár Jenő vissza nem tér "szülési szabadságáról". A korábban a Mutató-ban és a Jó estét Magyarország-ban is feltűnt tévés az Interaktívval áll szerződésben, így mindenképp meg kell egyeznie külön még a TV2-vel, de ez aligha lesz akadálya a reggeli szereplésnek.
"Nálam a Napló az első, így örülök annak, hogy nem állítottak választás elé, és csinálhatom a kettőt egyszerre. Eddig havonta három-négy riportot készítettem a Napló-nak kint, terepen, most ez lecsökken egy-kettőre, de közben képernyőn leszek vasárnap este is. Eddig főleg esti, késő esti hírműsorokban, háttérműsorokban szerepeltem, így kissé új lesz a reggeli munka, de nem teljesen szokatlan: nyáron, egy napra már kipróbáltam magam a Mokká-ban" - mesélte.
Bár dolgozott már reggeli műsorban a Magyar Rádiónál, ott riportokat készített, ami nem igényelt többórás, folyamatos koncentrációt: itt más ritmusra lesz szükség. A témák a Mokká-ban is jobbára le vannak osztva, Azurák úgy tudja, hogy ő inkább közéleti, politikai beszélgetéseket irányíthat, nem kell feltétlenül megbirkóznia a bulvársztárokkal. "Annyit már dolgoztam kereskedelmi tévénél, hogy tudjam, hogyan működnek a dolgok. Különben úgy tartom, hogy bugyutának tartott emberrel is lehet intelligens, izgalmas beszélgetést folytatni. Amúgy én a kérdéseimért felelősséget vállalok, de a válaszokért már nem" - fűzte hozzá.
Kedvenc témái közt a politikát és a sportot említette (főképp foci, kosár), de kulturális programokról is szívesen beszélget. "Azokra a témákra is készülni kell, amit szeret az ember, de épp ezért könnyebb is készülni rájuk. A Napló-ban nincs beszélgetőpartner, ott nincs, ki visszavágjon élőben, ezért a Mokka-szerű műsorokra nagyon fel kell készülni, muszáj jól megismerni a témát - persze ez a Napló-nál is áll" - mondta Azurák, hozzátéve, hogy ő még fiatal, és jó iskolának, tanulási lehetőségnek is tartja a TV2 reggeli műsorát.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.