[origo] tévé> !ALROVAT_NEVE

90
100

Attenborough nem megy nyugdíjba

[origo]|2007. 09. 24., 11:01|Utolsó módosítás:2007. 09. 24., 11:15|

A 81 éves Sir David Attenborough két természetfilm-sorozaton is dolgozik, melyek a tervek szerint 2009-ben kerülnek adásba a BBC-n.

Forrás: Red Dot

Nem akar még nyugdíjba vonulni

JÁTSSZ ONLINE!

A BBC egyik vezetője, Jana Bennett ismertette a csatorna dokumentum- és ismeretterjesztő filmekre vonatkozó, hároméves tervét, melyben a természetfilmezés nagy öregje, a több mint ötven éve pályán lévő David Attenborough is jelentős szerepet kapott.

A természettudósnak jövő év elején mutatják be már leforgatott sorozatát, mely a Life In Cold Blood címet kapta, és - címének megfelelően - a hidegvérű állatokkal, közelebbről a hüllőkkel és a kétéltűekkel foglalkozik.

Ezenkívül Attenborough lesz a narrátora a Frozen Planet című sorozatnak, amelyet a 2001-es Blue Planet (A kék bolygó) és a tavalyi Planet Earth (Bolygónk, a Föld) folytatásaként, előreláthatólag 2009-ben tűz műsorára a csatorna.

Attenborough feltűnik egy másik, szintén két év múlva jelentkező műsorban is, amely egyszerűen a Life, vagyis Élet címet viseli. A produkcióval Darwin 1859-ben megjelent korszakalkotó művének, A fajok eredeté-nek 150. "születésnapját" kívánják megünnepelni az alkotók.

Annak idején Attenborough egyébként alapjaiban változtatta meg a természetfilmes szemléletet: az ő munkássága előtt a filmek  mindig egy adott helyen játszódtak, tulajdonképpen lineárisan vezették le a stáb útját. Attenborough ezzel szemben tematikus filmeket készített, amelyekben egymás mellé helyezte a Föld különböző tájainak élővilágát.

A BBC Culture Show című műsorában Nagy-Britannia legnagyobb élő legendájának választották tavaly; munkájának jelentőségét a brit királynő is elismerte azzal, hogy 1985-ben lovaggá ütötte, 2005-ben pedig az Order of Merit kitüntetést adományozta neki.

[origo]

[origo] címlapon»

rtlklub.sajtoklub.tv Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
    HBO Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Porszívó Electrolux ZJG 6800 GREEN- Most 5 év garanciával! Energiatakarékos fogyasztás: 1350 W, Mosható HEPA filter, teleszkópos fém szívócső, környezetbarát termék...
37 390 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Fotó: Hajdú D. András [origo] Egy euró egy sör A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.

Szavazás

További adatok » Időjárás »