Pert nyert Csisztu Zsuzsa

Vágólapra másolva!
A Pesti Központi Kerületi Bíróságon jogerősen lezárult az a büntetőügy, amelyben a Blikk újságíróját bűnösnek találták nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségében. Csisztu Zsuzsának nem ez az első, médiával szemben megnyert pere.
Vágólapra másolva!

A bíróság a valótlan és rágalmazó tényállítás miatt a Blikk újságíróját egy év próbára bocsátotta. Az ítéletet a vádlott és jogi képviselője még a tárgyaláson tudomásul vette, fellebbezni nem kívántak. A bírósági eljárás során az újságíró arra hivatkozott, hogy a sérelmes cikkben közölt valótlan információt a műsorvezető volt férjétől szerezte.

A büntetőeljárás a Blikknek egy két évvel ezelőtti számában megjelent cikkben olvasható, becsületsértő kijelentések miatt indult meg. Amint Csisztu Zsuzsa az MTI tudósítójának elmondta, ez az ítélet újabb bizonyítéka annak, hogy egyes sajtóorgánumok "rágalmazó kijelentésekkel igyekeznek példányszám-növekedést elérni, anélkül, hogy egy pillanatra is belegondolnának, micsoda károkat okoznak annak, akiről éppen írnak". A korábbi sportoló, tévés személyiség már régebben elhatározta, hogy a számára különösen sérelmes cikkek miatt mindig polgári vagy büntetőbíróságon fogja magát "tisztázni".

A bíróságok túlterheltsége miatt évek telnek el, mire lezárulnak a perek, de a műsorvezető hozzátette, ez nem jelenti azt, hogy az közben eltelt idő során csökkent volna a bántó mondatok okozta fájdalom. Csisztu Zsuzsa elmondta, hogy pert nyert már a Star című hetilap, valamint a Napi Ász ellen.

Tudatta a távirati irodával azt is, hogy a Legfelső Bíróság egy másik esetben jogerősen egy évre próbára bocsátotta a Népszabadság egyik újságíróját egy róla szóló cikkben szereplő tényállítások miatt. Ugyancsak pert nyert első fokon - közölte a műsorvezető - Obersovszky Péternek az Öljétek meg a Tévémacit! című könyvében olvasható kijelentéseivel kapcsolatban. A bíróság akkor hatmillió forint nem vagyoni kár megfizetésére és a Népszabadság mellékletében közzétett bocsánatkérésre kötelezte a könyv szerzőjét.