Bár a feladat nem volt egyszerű, de megpróbáltuk összegyűjteni azon színművészeinket, akiknek a hangja szinte összeforrt egy-egy fiktív figurával, akiket hetente engedünk be lakásunkba, miközben kedvenc sorozatunkat nézzük. Kezdjük először az urakkal, majd külön cikkben jöjjenek a nők!

Chandler Bing jól beszél magyarul: mintha Sinkovits Vitai András szólna
"Kérek 15 deka olasz felvágottat" - mondta az abonyi hentesnek Columbo felügyelő. "A Budapest, Monostor utca 44. szám alatti telefonszám érdekelne" - így Mulder ügynök a dél-pesti T-Com központi tudakozó egyik múlt héten kezdő telefonos kisasszonyának.
Aki nap mint nap találkozik rengeteg emberrel, hallja ismeretlenek hangját, annak bizony olykor fel kell készülnie, hogy élete meglepetése érheti, ha nem látja meg az őt megszólítót - mert a hangja alapján azonnal valami filmre vagy tévésorozatra asszociál.
Listánk persze sosem lehet teljes, hiszen a téma meglehetősen szubjektív, és olyan nagy párosokról nem esik most szó, mint Szabó Ottó és Stefan Derrick, Rékasi Károly és Fox Mulder vagy Szabó Gyula és Columbo felügyelő, de ilyen a listák sorsa. Akinek még van tippje, hogy kit volt vétek kihagyni, a kommentek között megdorgálhat minket.
Pusztaszeri Kornél
Kivel nőtt össze? Pumuklival, a kis vörös hajú manóval, aki kikéri magának, ha véletlenül a koboldokhoz hasonlítják. A népszerű mesefigura egy német-magyar koprodukcióban tűnt fel több mint egy évtizede a jókedélyű asztalosmester, Éder oldalán, s mindvégig láthatatlan maradt, csakis gazdája láthatta. Pusztaszeri Kornél klasszikusan rajzfilmhangosnak mondható orgánuma olyannyira hozzánőtt a rajzolt figurához, hogy a színpadon feltűnő színművész hangja hallatán is felsúgnak egyes nézők, hogy "Nocsak, az ott Pumukli."
Azóta hol hallhattuk? Amellett, hogy Pusztaszeri Kornél Martin Lawrence állandó magyar hangjának számít, a Rex felügyelő-ben is meglehetősen sokat szerepelt, s az utóbbi időben leginkább a Házi háború (The War at Home) című Fox-szitkomban hallhattuk az HBO-n, ahol egy rendező húzás eredményeképp, talán a Pumukliéhoz hasonló, enyhén rőtes haj miatt Michael Rapaportot szólaltatta meg.
Sinkovits Vitai András
Kivel nőtt össze? Chandler Binggel. A Jóbarátok volt akkora népszerűségű sorozat, hogy a szituációs komédia szinte bármelyik magyar hangjára rá lehetne mondani, hogy összenőtt az amerikai színésszel vagy karakterrel. Mégis a Rosst szinkronizáló Galambos Péter és a hangját Joey-nak kölcsönző Holl Nándor előtt Chandler (Matthew Perry) magyar hangja, Sinkovits Vitai András kapja a megtisztelő lehetőséget, hogy szerepelhessen listánkon. A poéngyáros léha karakterét a hangszín különbözősége ellenére is tökéletesen visszaadta Sinkovits Vitai. Remek példája annak, hogy a szinkronrendezői munka nem csak abból áll, hogy ugyanolyan orgánumot kell keresni a karakternek.
Azóta hol hallhattuk? Mivel Mathew Perry a Jóbarátok óta csak egy másik sorozatban szerepelt, ezért ott. (Oké, Az Elnök emberei-ben is tett egy párepizódos kitérőt.) A tavalyi évad egyik legvártabb sorozatában, a Színfalak mögött-ben (Studio 60 on the Sunset Strip) szereplő Matthew Perry sikeresen vetkőzte le a 10 év alatt sokak szerint örökre ráragadt Chandler karakterét, és a magyar szinkronhang is követte ebben.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.