Óriási áramszünet lehet egy tévéműsor miatt

Vágólapra másolva!
A brazil energiaszolgáltatók aggódnak a ma esti Trópusi paradicsom című telenovella záróepizódja miatt: rengeteg nézőre számítanak, akik a műsor után villanyokat kapcsolgatnak, hűtőt nyitnak, mikrohullámú sütőt üzemeltetnek - egyszerre.
Vágólapra másolva!

A TV Globo úgy számolja, hogy a 190 milliós Brazília összes tévézőjének mintegy kilencven százaléka ül majd a képernyő elé ma este, hogy megnézze a Trópusi paradicsom című telenovella utolsó részét - írja a forbes.com.

A mai epizódból kiderül, hogy ki ölte meg az intrikus cselszövő gazembert, és ez láthatóan sokmillió tévézőt érdekel a hatalmas, 8,5 millió négyzetkilométer területű országban, mely amúgy is a szappanopera, pontosabban a telenovella fellegvára, így a szériák szereplőinek ismétlődő gaztettei és múlékony szerelmei megfelelő témát adnak az unalmas mindennapokban.

A helyi elektromos művek szóvivője (a híradások nem nevezik meg) azért aggódik, nehogy a hirtelen megnőtt áramfogyasztás miatt leálljon a rendszer - ez komolyabb áramszünetet okozna több városban, tagállamban is. Ha sok tízmillió ember egyszerre feláll az elsötétített szobában lévő karosszékből, felkapcsolja a többi helyiségben a lámpát, mikrót üzemeltet, hűtőt nyitogat, számítógéphez ül, akkor hirtelen megnő az áramfogyasztás - ez szokott történni a dél-amerikai országban fontosabb futballmeccsek után is.