Kórházba került Hasselhoff

Vágólapra másolva!
A Baywatch és a Knight Rider főszereplője rosszul lett, így kórházba került. A színész korábban bevallotta, hogy alkoholproblémái vannak.
Vágólapra másolva!

David Hasselhoff rosszulléte után orvosi segítséget kért, jelenleg kórházban ápolják - közölte a sajtóval szóvivője. Judy Katz sietett megnyugtatni a színész híveit, mondván, hogy nincs nagyobb probléma, így holnapra Hasselhoff akár haza is mehet.

A Baywatch főszereplője (220 epizódban alakította Mitch Buchannont) korábban bevallotta, hogy magánéleti problémái miatt többször az ital után nyúlt, és alkoholistaként definiálta magát. Az internetre májusban felkerült egy kínos videó is, melyben Hasselhoff láthatóan tökéletesen részeg, és egy Las Vegas-i szállodai szobában épp egy hamburgert igyekszik elfogyasztani, kevés sikerrel.

A színészhez kissé kapcsolódó hír, hogy talán újraforgatják a Knight Rider-t. Az eredeti sorozat 1982 és 1986 között futott az NBC-n - a csatorna vezetősége most bevallottan azért szedte elő, mert megirigyelte a Transformers című mozifilm sikerét. Elképzelésük szerint a Knight Rider-ből is lehetne hasonló sorozatot gyúrni, több "gonosz" kocsit is bevonva a történetbe. (Bizonyára vannak, akik még emlékeznek rá, hogy az eredeti szériában is szerepelt KITT-nek egy félresikerült testvére, bizonyos KARR.)

Forrás: [origo]

Az NBC szeretne bemutatni egy kétórás pilotot, amely tévéfilmként is megállja a helyét. Ha a nézettség eléri a kívánt mértéket, KITT új modellje már jövő ősztől furikázhatja az új Michael Knightot. A sorozat producere a Narancsvidék-et is futtató Doug Liman lesz, a forgatókönyvet pedig David Andron jegyzi, aki a Raines című sorozatba is besegített.