Rácsok mögött foroghat az új tévéshow

Vágólapra másolva!
Realityműsort szinte bármiről lehet készíteni: a spanyolok például már a második menetét tervezik az El coro de la cárcel, azaz a Börtönkórus című show-nak.
Vágólapra másolva!

Aki szerint Majkával felvett Cool tévés Vad csajok, vagy a Zalatnay művésznővel vagy Győzikével rögzített sztárkövető reality volt a mélypont, vagy aki úgy véli, hogy az elhízott embereket mutogató A Nagy Fogyás az, aminél lejjebb már nem mehet a kereskedelmi televíziózás, az nézhet egy nagyot, mert a lehetőségek végtelenek, szinte bármiből lehet tévéműsort készíteni.

Az El coro de la cárcel című spanyol show például 2006-ban nem döntögetett nézettségi rekordokat, de több kisebb fesztiválon sikerrel szerepelt, kritikusok sem alázták túlzottan.

A Börtönkórus 12 férfirabról szólt, akik a cantabriai El Dueso börtönben töltik jól megérdemelt büntetésüket, és kapnak egy énektanárnőt, aki rendszeresen bejár hozzájuk, hogy kórussá formálja a társaságot. A szökés című sorozathoz hasonlóan itt is karakteres, markáns arcú, kemény fazonok vannak a rácsok mögött, de még ők is meghatódnak, amikor a végső búcsúra kerül sor. Az alábbi videó felénél már nem csak a Barcelonából érkezett énektanárnő, hanem több rab is pityereg:


A TVE illetékesei úgy látják, hogy egy minőségi reality jött létre tavaly, így tervezgetik a második részt. A helyét még nem tudják a műsorrendben, de már megvan a következő fegyintézet, és eldöntötték azt is, hogy ezúttal vegyes kórussal próbálkoznak. Ha a második rész is bejön az Ibériai-félszigeten, akkor semmi nem ment meg minket attól, hogy 2008-ban magyar tévéstábok kopogtassanak a sopronkőhidai börtön vasajtaján vagy a szegedi Csillag fegyház gondosan őrzött bejáratánál.