Felgyorsul a Tűzvonalban

2007.10.15. 23:32

Hábermann Jenő, az MTV vasárnap esti krimijének producere úgy látja, hogy a körülményekhez képest élvezhető, emberi sorsokra épülő dramatikus művet tett le az asztalra - mert azt hangsúlyozza, hogy a Tűzvonalban nem hagyományos krimi, de még kevésbé akciósorozat. A nézettséggel elégedett, az internetes hozzászólások sem gyalázzák a sorozatot, annak ellenére, hogy a külföldi produkciókhoz képest jóval szerényebb a költségvetés.

Hogyan kezdődött? Rögvest krimit terveztek?

- A Magyar Televízió felkért egy heti sorozat létrehozására. Pozsgai Zsolt A jog ördögei című ötletét adtam be véleményezésre. Bár a sztori tetszett az illetékeseknek, mégis egy másik - szintén Pozsgai Zsolt tollából származó - a Tűzvonalban (Éjszakai szolgálat) című rendőr sztorit fogadták el, ugyanis az MTV tervei között szerepelt már egy ügyvéd sorozat, és ez ütközött a mi tervünkkel. A munka elkezdésekor derült ki, hogy Pozsgai Zsolt különböző színházi és filmes elfoglaltságai miatt nem tudja elvállalni a forgatókönyvek írását. Ekkor kerestem meg, és kértem fel Fonyódi Tibor írót - akivel már volt több közös munkánk- a sorozat vezető írói feladatának ellátására. A produkció megvalósításának alapvető feltétele volt, hogy bírjuk a rendőrség támogatását, illetve, hogy Fonyódi Tibor szakmai "kiképzésen" vehessen részt. Garamvölgyi Lászlóval fiatal korunk óta ismerjük egymást, valamint évek óta foglalkozott hasonló ötlettel. Így természetes volt, hogy elvállalta a sorozat feletti bábáskodást.

Hogyan kezdődtek a munkák?

- A filmsorozat ötletének pillanatában kapcsolódott be a munkába Soós Péter rendező, és már közösen kértük fel Pajer Róbert rendezőt több epizód megrendezésére. A főszereplő Stohl András személye csak annyiban volt kérdéses, hogy tudjuk-e egyeztetni elfoglaltságait, az RTL Klub kiadja-e erre a munkára, illetve, hogy ezért az a nyomott gázsiért elvállalja-e a szerepet.

Nem tartott attól, hogy Stohl arcát már elhasználták a Reggeli-k és a nagyszabású, RTL-es showk, ahol gyakran ripacskodik?

- Stohl Andrást lehet, hogy sokan szeretik, és sokan nem szeretik, de az biztos, hogy senki sem közömbös irányában. Akik nem szeretik, vélhetően csak a kereskedelmi televíziókban végzett munkái alapján ítélkeznek, és nem a színházi színészi képességei láttán. Akik nézik a sorozatot tapasztalhatják, hogy Stohl nagyszerű színész, s mi pedig azt, hogy nap, mint nap felkészült, fegyelmezett, jó humorú ember, kiváló csapattag.

Mennyire volt nehéz volt összeszedni a pénzt?

- Nagyon. Az MTV csak részfinanszírozást tud vállalni. A sorozat elkészítéséhez szükséges hiányzó részt a FilmArt Kft-nek, vagyis nekünk kell biztosítani. Ez nem kis feladat. Ugyanis a közszolgálatiság, illetve a médiatörvény nem teszi lehetővé szponzorok bevonását, csak filmes és más hivatalos forrásokra tudunk támaszkodni. Gyakorlatilag a  médiatörvénynek "köszönhetően" gúzsba kötve táncolunk.

Fotó: Kende Tamás

A kritika nem nagyon húzta le a Tűzvonalban-t, pedig a harmadik és a negyedik részben nem volt semmi akció, ami egy krimitől szokatlan.

- Valóban van néhány rész, amelyben szinte alig van akció. Ennek az az oka, mint azt az előbb említettem, hogy közel sem rendelkezünk nemzetközi produkciók anyagi hátterével, valamint - és ezt nagyon ki szeretném emelni - ez a sorozat nem akciófilm. Emberi sorsokra épülő, dramatikus mű. Azért az ötödik-hatodik résztől felgyorsulnak az események, és izgalmas krimi bontakozik ki! A kevés akció dacára elég jók a nézettségi mutatók. Annak ellenére, hogy ebben a nehéz idősávban (vasárnap 19:55) mindig meg kell küzdeni a kereskedelmi televíziók által sugárzott, világsztárokkal teletűzdelt, nagy kasszasikerű amerikai filmekkel. Minden hétvégén 600-900 ezer embert le tudunk ültetni a képernyők elé, és ezek között nagyon sok a fiatal néző.

Fotó: Kende Tamás

A nézettségtől függ a folytatás?

- Persze hat rá, de folytatás nagy valószínűséggel lesz. Az első 17 rész után jönne még 21. Ezekben az epizódokban olyan témákkal foglalkoznánk, mint a kábítószer-kereskedelem vagy a családon belüli erőszak. Ezek már az első 17 részben is jelen vannak, de nem hangsúlyosan. Mindannyian szeretnénk a folytatást. A sorozat jó, a nézők szeretik. Például az október 14-i, vasárnapi adásnak 930 ezer nézője volt. Jó volna, ha a decemberi utolsó adást követően, január elején folytatódhatna a produkció. Ennek érdekében csupán három akadályt kell leküzdeni: a színészek egyeztetését, a finanszírozást és az időt.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK