Will Smith sorozaton dolgozik

Vágólapra másolva!
A Men In Black fenegyereke, Will Smith sorozatot szeretne készíteni saját korábbi filmjéből, a Randiguru-ból.
Vágólapra másolva!

A Randiguru (eredetileg Hitch) című 2005-ös romantikus vígjátékot sitcommá szeretné átdolgozni annak akkori főszereplője, Will Smith, akit a bevezetőben említett Men In Black mellett például a Wild Wild West-ben vagy az Én, a robot-ban is láthattunk.

Ha valaki nem tudná, miről van szó, a Randiguru egy speciális tanácsadó mindennapjait követi nyomon, aki abból keresi kenyerét, hogy az első randevúkat tökéletesíti ügyfelei számára. Persze előbb-utóbb ő maga is találkozik az igazival, ekkor azonban nemigen tudja, mitévő legyen.

A tévés verzióban a tervek szerint maga Smith nem szerepelne, "csupán" az executive producer feladatait látja majd el. Arról egyelőre nincs hír, hogy ki játssza a randiguru szerepét, mint ahogy arról sem, hogy az eredeti film másik két főszereplője, Eva Mendes és Kevin James feltűnik-e a sorozatban.

A produkciót egyébként Smith cége, az Overbrook Entertainment gyártja, amely már házal az ötlettel a tévécsatornáknál - csak idő kérdése, hogy a projektet felkarolja valaki.