Vágólapra másolva!
Marc Cherry egy kissé elhízott, meleg férfi, akiről jobb esetben is csak annyit tudunk, hogy ő a Született feleségek ötletgazdája. Csak 2004 óta ismerhetjük tehát a nevét, annak ellenére, hogy már a nyolcvanas évek végétől kezdve dolgozik a tévés, filmes szakmában. Ő a bizonyíték arra, hogy néha elég egy nagy ötlet, és meg is van a siker.
Vágólapra másolva!

Bár tagadhatatlanul jó tollú író, az 1962-es születésű Marc Cherrynek nem jött könnyen a siker. Balszerencséje már pályája elején megmutatkozott: az egyetem után ugyanis Hollywoodba költözött, hogy ott kezdjen el írni, de 1988-ban, megérkezése után egyből kitört az írók sztrájkja, így Cherry nem tudott sehova "csapódni". Végül a Designing Women című sitcom stábjában helyezkedett el, de nem mint író, hanem mint a főszereplő, Dixie Carter személyi asszisztense.

Írói munkát 1990-ben kapott először, de a Golden Girls című sitcom, amelybe írnia kellett, már csak két évig ment ezután. Igaz, készült egy spin-offja is, Golden Palace címmel, amelyben szintén számítottak Cherryre, de ez igen rövidéletű volt - szemben az eredeti sorozattal, amely 1985-ben indult. Az írónak tehát itt sem kedvezett a sors, hisz csak viszonylag későn, mondhatni, a leáldozó ágban tudott bekapcsolódni a sorozatba.

Mindenesetre már ekkor megfigyelhettük Cherry vonzódását a női témák iránt, hisz a Golden Girls ugyanúgy négy hölgy kapcsolatát boncolgatja, mint a Született feleségek. A közeg viszont teljesen más a két sorozatban, a Golden Girls asszonyai ugyanis jóval idősebbek, mint a Lila Akác köz feleségei: hárman épp nyugdíj előtt állnak, egyikük pedig már jócskán benne jár nyugdíjas éveiben. Emellé jön még az is, hogy a korábbi sorozat nem a látszólag hagyományos értékek szerint működő kertvárosban, hanem a nyüzsgő tengerparton, közelebbről Miamiban játszódik.

Cherry ezután a The Five Mrs. Buchanans című sorozatba kezdett bele, amely - mint arra a címéből könnyen következtethetünk - szintén nőkről szól: egy anya és négy menye viszonyrendszerébe enged bepillantást. A sorozatbeli családban a férfiak, akárcsak a Született feleségek-ben, eléggé háttérbe szorulnak, mintegy a nők tartozékaként jelennek csak meg. A matriarchátusra építő nézőpont tehát, úgy tűnik, végigkísérte Cherry egész pályáját. Gondolatait azonban nem sűrűn hangoztathatta, hisz sorozatai nem voltak túl sikeresek, így a kilencvenes évek végétől már nem is nagyon kapott a stúdióktól megbízásokat.