Nőkkel is készülhet Szökés

Vágólapra másolva!
A Fox gondolkodik A szökés spin-offján, vagyis női szereplőkkel forgatna le egy hasonló börtönös sorozatot.
Vágólapra másolva!

Természetesen nem spin-offról lenne szó, ha valamely szereplő nem jelenne meg előzetesen A szökés-ben. A készítők így még ebben az évadban (mármint a tengerentúlon épp futó harmadikban) bevezetnek egy új karaktert, bizonyos Mollyt, akinek történetesen ugyanazzal a titokzatos szervezettel gyűlik meg a baja, mint a főszereplő testvérpárnak.

Molly történetét a tervek szerint külön sorozatban viszik végig, ezzel talán a női nézőket is sikerül bevonni egy börtönös sztoriba. Az egyelőre Prison Break: Cherry Hill munkacímre hallgató sorozatnak még csak a pilotja készül, amelyért A szökés két producere, Matt Olmstead és Zack Estrin felelős.

Még Molly szerepére sem találtak megfelelő színésznőt a készítők, mindenesetre a sztori már körvonalazódott: egy asszony, miután megölték az egész családját, (ártatlanul) rács mögé kerül, de egészen addig nem érdekli a dolog, amíg ki nem derül, hogy valaki(k) még életben van(nak) a családjából - ezután tesz csak meg mindent azért, hogy kijusson a börtönből.

Az alkotók elmondták, hogy ha a tervezett sorozat pilotja nem felel meg az elvárásoknak, Molly karakterét egyszerűen bent tartják A szökés-ben, és a bevált produkció keretében mesélik el a nő történetét. Ha így alakul, még akár Michaellel is szorosabbra fűzhetik a viszonyát.

Az elmúlt években egyébként több olyan sorozatot is láthattunk, amely női börtönben játszódott: ilyen volt például az ausztrál Prisoner: Cell Block H vagy a Fox rövidéletű komédiája, a Women in Prison.