Még mindig akad elég Vészhelyzet

Vágólapra másolva!
Sokan gondolhatták azt, hogy a Vészhelyzet a 14. évaddal befejeződik, de most már a 15. szezonról tárgyalnak az NBC-vel a készítők. 
Vágólapra másolva!

A Vészhelyzet 1994-ben indult hódító útjára: azóta számos színészcserére került sor, és a nézettség is jelentősen csökkent, de a készítők szerint még mindig van szufla a sorozatban. Az executive producer, John Wells a minap tudatta a Variety magazinnal, hogy már megkezdték a tárgyalásokat a 15. évadról.

A kórházi széria máris igen hosszúra nyúlt, 300. epizódját a tervek szerint december 6-án mutatják be az Egyesült Államokban. (Csak összehasonlításképpen, a Szomszédok a 331. résznél állt meg annak idején.) A Vészhelyzet azonban még így is elmarad az Esküdt ellenségek mögött, amely januárban már a 18. szezonjába vág bele - bár nem élő szereplőkkel forgatják, de itt meg kell említenünk a 19. évadját taposó Simpson család-ot is.

A 15. évad annak ellenére elindulhat, hogy a sorozat nézettsége már sehol sincs ahhoz képest, amit az induláskor elértek - igaz, a mostani, átlag 9,9 milliós nézettséggel is elégedettek lehetnek a csatorna vezetői. Magyarországon is csökkent egyébként az érdeklődés: amíg a Vészhelyzet legnézettebb epizódjára 3,7 millióan voltak kíváncsiak (és az 1997-98-ban vetített évad több része is 3 milliós nézettség fölött zárt), addig a legutóbbi részt 1,1 millióan látták.

A következő szériára azonban még várnunk kell, hisz egyrészt még csak a lehetőségről folynak a tárgyalások, másrészt nem lehet tudni, hogy meddig húzódik el az írók sztrájkja, melyben természetesen Wells és csapata is részt vesz.