Bódy Sylvi megy az RTL-re

Vágólapra másolva!
A modell most épp a Reggeli című műsor Csak csajok blokkját vezeti öt alkalommal. Bódy Sylvi itt is, ott is, mindenhol.
Vágólapra másolva!

Bódy Sylvi tavaly télen még a TV2-n korcsolyázott hosszú, végtelennek tűnő, téli heteken keresztül, idén ősszel pedig a Viasat realityjéhez adta arcát, a Sofőrök című produkcióban bukkant fel. Hogy az RTL Klub se maradjon ki, a modell most igent mondott a Reggeli felkérésére, és öt napon át vezeti a Csak csajok egyórás műsorát.

Mivel a műsor főképp az otthon tartózkodó kismamákra, nagymamákra, otthon ülő asszonykákra támaszkodik, ennek megfelelő a témaválasztás is. A tévéző láthatta már itt többek között Görög Zitát, Rubint Rékát, Keleti Andreát, Balázs Klárit, Eszenyi Enikőt, Fésűs Nellyt, Ungár Anikót, Csepregi Évát, Südi Iringót, Dukai Reginát, Bódi Guszti nejét, Margót, Anettkát, Gáspárné Beát, Czifra Noémit (Nócit), Völgyesi Gabit, Janza Katát, Oszvald Marikát, Xantus Barbarát, Dorinát, Bálint Antóniát.