Anthony E. Zuiker nem hogy jelentőset, de jóformán semmit sem alkotott a Helyszínelők előtt: izgalmas sorozatával azonban egyből a szakma érdeklődésének középpontjába került. A szériát a nézők is megkedvelték: jelenleg már a nyolcadik évadja fut, sőt két testvérsorozatot és egy videójátékot is készítettek belőle.

A magyarul Helyszínelők címmel vetített CSI: Crime Scene Investigation ötletgazdája, Anthony E. Zuiker 1968-ban született, a Nevadai Egyetemen szerzett diplomát. Történeteit 19 éves korától kezdve írogatja: korábban is szétküldte azokat ügynökségeknek és stúdióknak, de a Helyszínelők-höz hasonló, bizarr és/vagy véres sztorik a kutyát sem érdekelték. Zuiker a diploma megszerzése után így egy menő Las Vegas-i hotelnél talált munkát, ahol többek között londinerként és idegenvezetőként dolgozott.
A szállodához egy kaszinó is tartozott, Zuiker így könnyen bepillantást nyerhetett a szerencsejátékok világába - persze ezt már korábban megtehette, hisz a nevadai egyetem általa látogatott részlege is Las Vegasban, a szerencsejátékosok fellegvárában található. Nem véletlen, hogy írói-produceri munkásságának első terméke az 1999-es, The Runner című film lett, ami egy megrögzött szerencsejátékosról szól, aki játékszenvedélyével egész családját veszélybe sodorja.
Az igazi nagy dobás, vagyis a Helyszínelők azonban egy évvel később következett: Zuiker írására a nagymenő producer, Jerry Bruckheimer figyelt fel, aki korábban olyan szuperfilmek gyártását irányította, mint a Con Air - Fegyencjárat, az Armageddon vagy A Karib-tenger kalózai - Bruckheimer egyébként már a nyolcvanas években figyelmet érdemelt, például a Top Gun vagy a Beverly Hills-i zsaru producereként.
A sztárproducer először az ABC-nek próbálta eladni Zuiker forgatókönyvét, de azok egyből visszautasították. Valószínűleg így tett volna a többi tévécsatorna is, hisz az írás igen újszerű, a korábbi sorozatokhoz képest túlságosan naturális volt, Zuiker neve pedig akkor még senkinek nem mondott semmit - korántsem lett volna tehát garantált a siker. A CBS végül csak azért vette meg a sorozatot, mert sokat adott az eredeti (vagyis a Las Vegasban játszódó) produkció főhőse, a Gil Grissomot alakító William Petersen szavára, aki pedig teljes mellszélességgel kiállt Zuiker mellett.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.