Új, élő műsorral jön Frei Tamás

Vágólapra másolva!
Igaz, hogy a Frei Dosszié 2009-ig bezárul, de ez nem jelenti azt, hogy a tévés is eltűnik a képernyőről. Új műsora 2008 tavaszán rajtol.
Vágólapra másolva!

"Frei Tamással a TV2 idén négy évre szóló hosszú távú szerződést kötött, így nincsen szó arról, hogy a riporter eltűnne a képernyőről. Frei új műsorformátummal rukkol elő 2008-ban, és más struktúrában hozza a világot közelebb mindennapjainkhoz. 2009-től pedig folytatódik a Dosszié a TV2-n" - nyilatkozta Magyar Rita, a TV2 PR csoportjának megbízott vezetője.

Frei Tamás elmondta az [origo]-nak, hogy szó nincs arról, hogy ő elfáradt volna, valami félreértés lehetett a dologban. "Legfeljebb annyit mondtam, hogy a Dosszié-t fárasztó előállítani, de csak annyiban, amennyiben fárasztó ugyanazt a műsort készíteni sokáig, sok éven át. Két hét forgatás külföldön, egy hét munka a vágószobában, így áll össze egy-egy adás" - fűzte hozzá.

A riporter idén 1+3 évre írta alá a szerződését a TV2-nél, ami azt jelenti, hogy három év Dosszié készül, és egy évben "más" műsort gyárt a csatornának. Frei elmondta, hogy 2008 lesz az év, mikor nem a megszokott formátummal jelentkezik, hanem egy új produkcióban próbálja ki magát, majd 2009-től folytatja a Dosszié-t.

"Annyira biztos az új műsor, hogy már azt is tudom, hol forgatunk jövő nyáron. Új koncepció szerint haladunk, a téma persze most is a világ, de más jelleggel mutatjuk be. Négy-öt éve tervezem ezt az új, élő műsort, és a TV2 nyitott volt az ötletre" - teregette ki lapjai egy részét. A műsor nem havonta jelentkezik, hanem valamivel ritkábban, és azt is lehet már tudni, szinte biztosra, hogy az első a riói karnevált hozza majd a TV2 képernyőjére.

"Ez egy igazán nagyszabású műsor lesz, rengeteg előkészületet igényel már most. Az utazás sem marad el, mert a terveink szerint csak két adás megy itthonról, ezek viszont kifejezetten Magyarországról szólnak majd" - tette hozzá Frei.