Itt vannak a Barátok közt ellenfelei

Vágólapra másolva!
Jó ideje nem tudja megtörni a Barátok közt menetelését a TV2, és régi problémája a csatornának, hogy Berényiék szabadon garázdálkodnak este kilenckor, komoly ellenfél nélkül. Most öt sorozat érkezik Vili bácsi ellen, s ezekből négy jobbára ismeretlen itthon.
Vágólapra másolva!

A TV2 esti nézettsége egészen addig jó vagy elfogadható, míg el nem kezdődik a Barátok közt az RTL Klubon, mert akkor szinte automatikusan tapad bő kétmillió néző a képernyőre, hiszen feltétlenül meg kell tudni, miért növesztett arcszőrzetet Imi, miért morgolódott Zsolt a Rózsa presszó sörcsapja mögött, vagy azt, hogy ki a rejtélyes idegen, aki a kuka mellett áll, felettébb gyanús arccal.

A Bk olyan nézettséget hoz az RTL-nek minden este, hogy erre lehet építeni: a nézők nagy része kényelemből (is) marad a csatornán, és így lehet, hogy a TV2 elbukja a legtöbb estét, mivel kilenc után jobbára az RTL Klub a nyerő. Egy ilyen (számokban mérve) erős, masszív tartóoszlopra fel lehet építeni az estét, és ha egy kereskedelmi csatorna minden hétköznap este biztos kétmillió nézővel kalkulálhat este kilencre, akkor hátradőlni ugyan nem lehet, de aggódni sem kell túlzottan.

A TV2-nek kell tehát megtalálni a csodafegyvert, mely legyőzi a Mátyás király tér népét, de legalábbis hosszabb távon képes arra, hogy megszorongassa a szappanoperát, mely jó ideje nem talál legyőzőre. A csatorna próbálkozott már gondolkodást nem különösebben igénylő vetélkedővel (Áll az alku), kvízzel (Egy a 100 ellen) és sztárok magánéletét boncolgató magazinműsorral (Favorit), de ezek közül csak az első volt képes arra, hogy több héten át valódi izgalmat okozzon a mérések adatait elemző, hol ünneplő, hol gyászoló programigazgatóknak.

A Favorit egy különösen merész lépés volt, mivel az RTL-nek korábban volt próbálkozása arra, hogy sztárpletykákkal szórakoztassa főműsoridőben a nézőket, de nem jött be, így el is került a legjobb sávból. A nézők fejét más is megzavarhatta, ugyanis a koncepció kidolgozásakor alighanem egyértelmű határvonalak húzódtak az amúgy jó nézettséget szállító Aktív és a nyáron elrajtolt Favorit közt, de az egyszerű néző (a műsorvezetőkön és a háttéren kívül) nem látott igazán jelentős különbséget a két műsor közt. Ha az Aktív lehozta, hogy Bódi Sylvi papagájt venne, s vele az összes állattartó celebet is bemutatta, akkor bő egy órával később kevesen voltak arra kíváncsiak, hogy a Megasztár-ban Axl Rose-imitátorként feltűnt s hamar kipottyant Puskás Peti szereti a mexikói konyhát.

Betűk után számok

Számokra lefordítva múlt héten az volt a helyzet, hogy a szappanopera legerősebb adása 2 millió 264 ezer nézőt érdekelt, a legnézettebb Favorit pedig csak 29. volt a listán, 958 ezer nézővel. A kereskedelmi célcsoportnál, ami igazán számít a TV2-nek és az RTL-nek, ott a Barátok közt egy nyomasztóan hideg, dermesztő estén 996 ezer, ötven alatti felnőttnek jelentett szórakozást, és ez 48,1 százalékos közönségarányt hozott. A sztármagazin közben teljesen eltűnt a Top 30-ból, még a délután futó Smallville vagy a Kyle, a rejtélyes idegen is több fiatal nézőt csábított.

Ha a Jóban Rosszban tíz éve startolt volna, most talán épp az RTL-nél lennének gondban. Mivel a kórházas szappanopera több év késéssel rajtolt a BK-hoz képest, van még lemaradása - és ezért sem volna bölcs gondolat kinyírni este kilenc körül, ugyanis nagy részben ugyanazok drukkolnak Pongrácz Rékának, mint akik izgatottan követik Kertész Géza érzelmi életét.

Most a TV2 az amerikai mintát követi: az USA-ban a nagy csatornák rengeteg sorozatot adnak, s mellettük néha tűnik fel egy-egy reality, vetélkedő, énekverseny vagy sportesemény. A Barátok közt ellen öt sorozat érkezik tehát a napokban, ezekből négy nemigen ismert itthon - lássuk, miről van szó!