Dőltek a dominók és az ötödikesek

Vágólapra másolva!
Péntek este jóval többen figyelték a hol eldőlő, hol rezzenéstelenül talpon maradó dominókat az RTL-en, mint a TV2 gyerekes vetélkedőjét, azaz az Okosabb vagy, mint egy 5.-es?-t immár semmi nem mentheti meg - pont aznap volt a legnagyobb különbség a két nagy kereskedelmi tévé közt. Nézettség: hét nap, négy csatorna.
Vágólapra másolva!

Az év 46. hetében a teljes lakosságnál az RTL Klub volt a legnézettebb tévé, átlagban 28,3 százalék követte a csatorna kínálatát. A TV2-t átlagosan 23,6 százalék nézi, az m1 műsorait pedig általában a tévézők 11,6 százaléka választja. A 18 és 49 évesek közt, azaz a kereskedelmi célcsoportban is az RTL vezet: a fiatal tévézők közel 30 százaléka nézi általában, miközben a TV2 23,4 százalékot ért el. Estére, főműsoridőre majdnem 12 százalékra hízik az RTL előnye. Az MTV-t továbbra is főképp idősek nézik, mert változatlanul halovány eredményeket ér el az ötven alatti felnőtteknél, a múlt héten 6,4 százalékot mért az AGB Nielsen.

A Barátok közt-nek nézettségben ezúttal sem volt ellenfele (ezt a helyzetet elégelte meg a TV2, és lépett is), csütörtök este 2,26 millió magyar nézte körmét rágva. A Pókerarc vasárnapi kisdöntőjét 2 millió 58 ezren figyelték, ami egyben magyarázat a Napló viszonylag szerény nézettségére (14. hely, 1,34 millió néző). A Fókusz és az RTL-es Híradó is szépen teljesített (előbbi 15-én, utóbbi 12-én mocorgott a 40 százalékos közönségarány környékén). A TV2 legelőkelőbb helyen végzett műsora a Tények (1,69 millió néző vasárnap) és a Jóban Rosszban (1,59 millió néző kedden), de jó közönségarányt szállított az Aktív vagy Walker, a texasi kopó is. A tízben ott van még a Csillag születik, és persze Győzike is mulattatja változatlanul a tévé előtt dekkolók harmadát. Bővebben, részletesebben a 2. oldalon.

Ötven alatt

A kereskedelmi tévéket persze a hirdetőknek is fontos 18-49-es célcsoport érdekli, itt is Berényiék végeztek az élen, de nagyon jól ment az XXX című akciófilm, a Pókerarc, a Fókusz, a Dominó Nap (38,9%-kal futott), és a Vészhelyzet-re sem untak még rá a nézők. Ennek megfelelően csupa RTL-es műsorszám pózol a lista élén, a TV2 csak egy filmmel véteti magát észre a Top 10-ben. 30 százalék fölött hozott az NCIS, a Jóban Rosszban, az Aktív, de ezek előtt áll Győzike, A szökés, az RTL-es Híradó vagy a Csillag születik. Bővebben, részletesebben a 3. oldalon.

MTV

Az MTV persze csak a teljes népességnél méri meg magát, nem érdekli a kereskedelmi célcsoport. Az összes nézőnél szépen ment a Csináljuk a fesztivált: a képernyő előtt ülők bő 21 százaléka, 974 ezer ember követte. A Tiszta kabaré új elem a listán, 838 ezer nézője volt. 700 ezer fölött zárt a lottósorsolás, A TV ügyvédje, az Önök kérték és a Kékfény. A Tűzvonalban 654 ezer követővel bír, a legnézettebb MTV-s Híradó-ból 648 ezren informálódtak.

Viasat 3

A csatornán a legnézettebb műsorszám a Helyszínelők, ezúttal 377 ezren figyelték az új részt. A Hippolyt-ra már csak 300 ezer maradt, és a nem éppen mai darabnak számító Columbo Jobb ma egy veréb című epizódja is csak 262 ezres nézettséggel ment. A 18-49-es célcsoportban igazán a CSI erős (13,4 százalék), a másik két műsorszám csak 6-7 százalék körül mozgott.