Tévés sztrájk: nincs megegyezés

Vágólapra másolva!
A hétfői, nyolcórás tárgyaláson nem sikerült megegyzezniük az íróknak és a stúdiók embereinek: kedden és szerdán újabb menet következik.
Vágólapra másolva!

Az előzetes megbeszélések szerint november 26-án, hétfőn ültek le tárgyalni a Writers Guild of America (vagyis az Amerikai Írók Céhe) képviselői a tévéstúdiók vezetőivel. A délelőtt 10-től este 6-ig zajló tárgyalás során nem született megegyezés, bár talán bizakodásra adhat okot, hogy az érdekegyeztetést ma folytatják, újabb sikertelenség esetén pedig a szerdai napot is igénybe veszik.

A felek egy dologban már megegyeztek: hírzárlatot rendeltek el a tárgyalásokkal kapcsolatban, így a médiának egyik oldal sem nyilatkozhatott. Szakértők szerint a felek épp az egyik fő kérdésben állhatnak nagyon távol a megegyezéstől: a speciális médiára (internetre, mobiltelefonra) írt tartalmak, pontosabban az ezért járó juttatások tekintetében, úgy tűnik, mindkét oldal köti az ebet a karóhoz.

A két tábor képviselői utoljára november 4-én találkoztak tárgyalóasztalnál, az írók ezt követően vonultak ki táblákkal az utcára. A legutóbi komoly írósztrájk 1988-ban zajlott: ekkor 22 hétig, vagyis körülbelül öt és fél hónapig tartott a munkaszünet, ami mintegy 500 millió dolláros kárt okozott a tévéknek.