Doktor House új arca

Vágólapra másolva!
A Dr. House szereplői régóta nyaggatják a sorozat készítőit, hogy írjanak egy zenei betétekkel tarkított epizódot - árulta el a Cameront játszó Jennifer Morrison.
Vágólapra másolva!

Igencsak szarkasztikus musicalnek nézünk elébe, ha megvalósul a Dr. House zenés epizódja, amiről Jennifer Morrison beszélt a TV Guide-nak: a színésznő ugyanis azt nyilatkozta, hogy a sorozat szereplői régóta terveznek egy ilyen jellegű részt, hisz szinte midannyian rendelkeznek valamiféle zenei tehetséggel.

Morrison ezután persze rögtön kijelentette, hogy kevéssé valószínű az epizód megszületése, hisz, amíg mondjuk a Hetedik mennyország-ban még elmegy pár énekes betét, addig azt elég nehéz elképzelni, hogy House és csapata egy konzultáció közben dalra fakadjon.

Mindenesetre a színésznő és kollégái egymás közt sűrűn felemlegetik a tervet, mert szerintük nagyon jópofa lenne egy hasonló kezdeményezés - talán egy külön produkció keretében láthatjuk még dalolni a színészgárdát.

A dr. House-t alakító Hugh Laurie egyébként remekül zongorázik, ő a csupa tévés színészt tömörítő, Band from TV nevű zenekar billentyűse - ebbéli tehetségéről a sorozatban is meggyőződhettünk, de énekelni is hallhattuk már például a Stuart Little, kisegér-ben.

Sorozatbeli jóbarátjától, a Wilson bőrébe bújt Robert Sean Leonardtól sem idegen az éneklés, hisz sűrűn feltűnik a Broadway zenés darabjaiban. Jesse Spencer (dr. Chase) kiválóan hegedül, a tervet a nyilvánosság elé táró Morrison pedig az iskolai kórusban énekelt, és klarinéton is tud játszani.

Zenei tehetséget illetően, talán csak a Formant játszó Omar Epps a kakukktojás - bár táncosként őt is be lehetne venni a produkcióba, hisz egy ideig Queen Latifah háttértáncosaként dolgozott.