Balfék rendőrök az új sorozatban

Vágólapra másolva!
Spanyol zsarukkal próbálkozik az AXN: de ezek nem mindenféle modern kütyükkel felszerelt helyszínelők, de nem is okostojások, mint a Gyilkos elmék viselkedéselemzői, hanem igazi lúzerek.
Vágólapra másolva!

Az eredetileg Los hombres de Paco című bűnügyi vígjátéksorozatot a spanyol Globomedia készítette, és az Antena 3 adón futott - úgy tartják, hogy az ibériai tévés sorozatgyártásban ennél a szériánál bukkant fel először markánsan a feketehumor.

A középpontban három kissé szerencsétlen, ügyetlen, de becsületes rendőr, Paco, Lucas és Mariano állnak. Nem pusztán a munkájukban csetlő-botló karakterek, a magánéletükben is akadnak komikus jelentek: a történet jelentős részében például Paco Miranda, a csoport főnökének családja (anyja, felesége, lánya) szerepel, vicces helyzeteket előidézve.

Forrás: [origo]

Az első évad után az Antena 3 majdnem elkaszálta a sorozatot, mivel a kezdeti hárommilliós nézettség folyamatosan csökkent. A csatorna mégis adott újabb lehetőséget, és a balfék rendőrök éltek is vele, mert a második és a harmadik évad már megfelelően teljesített.

Forrás: [origo]

A Paco emberei január 18-án pénteken 21.30-kor indul az AXN-en.