Gondban a Viasat

Vágólapra másolva!
Országos tévécsatornának számít a Viasat3, ameddig ennek ellenkezőjét nem mondja ki a bíróság - döntött a Fővárosi Ítélőtábla szerdán. Ez azt jelenti, hogy a csatornának már mától saját hírműsort kellene sugároznia, és el kell gondolkodnia a tulajdonjogokon is. 
Vágólapra másolva!

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tavaly áprilisban minősítette országos tévécsatornává a Filmmúzeumot, a Spektrum TV-t, a Viasat3-at, valamint a Sport1-et. Három adó - köztük a Viasat - fellebbezett a döntés ellen, mondván, az ORTT rosszul számította ki azon háztartások arányát, amelyekben fogható az adott csatorna. (Az országos tévévé nyilvánításhoz ugyanis az kell, hogy az ország felében fogni lehessen az adást.)

A bírói fórum elutasította a keresetet, így a Viasatnak végre kell hajtania az országos csatornákra vonatkozó kötelezettségeket, amit a fellebbezéssel el akart kerülni. Legfontosabb változásként a médiatörvény hírműsor-sugárzási kötelezettsége vonatkozik rá, vagyis saját híradót kellene sugároznia - ami, tegyük hozzá, elég költséges dolog. A döntés már mától vonatkozik a csatornára, úgyhogy este elvileg már a Viasaton is be kellene olvasni pár hírt.

Az országos tévévé válással tulajdonosi koncentrációkorlát is vonatkozik a Viasatra, ami a csatornát birtokló Modern Times Groupnak okoz fejtörést: a cég futtatja ugyanis a Metro újságot is, ami így törvényellenessé vált, mert országos tévécsatorna és országos terjesztésű napilap nem lehet ugyanabban a kézben - bár a dolgot némiképp bonyolítja, hogy a Metro ingyenes újság.

A döntéssel bizonytalanná vált a Viasat "férfiadójának", a TV6-nak a helyzete is, mivel a médiatörvény azt is kimondja, hogy országos csatornának nem lehet másik adója. Itt a TV6 regisztrációs helye lehet a kibúvó, a csatornát ugyanis nem Magyarországon, hanem Nagy-Britanniában jegyezték be.