Vágólapra másolva!
Már csak egy apró formaság kell ahhoz, hogy három hónap után véget érjen a Writers Guild of America (WGA, vagyis az Amerikai Írók Céhe) sztrájkja.
Vágólapra másolva!

Sokan már tényként kezelik, hogy véget ért az írósztrájk, hiszen a WGA vezetői szombat reggel afféle próbaszerződést kötöttek a producereket tömörítő szervezettel - arról viszont már a céh tízezres tagsága fog dönteni, hogy elfogadja-e a tervezetet. Ha a keddi szavazás pozitív eredménnyel zárul (tehát életbe lép az új szerződés), az írók már szerdán elkezdhetnek dolgozni.

A WGA vasárnapi sajtótájékoztatóján "óriási győzelemnek" könyvelték el a szombati megállapodást, a vezetők pedig egyértelműen arra kérték a szakszervezeti tagságot, hogy szavazzanak igennel a szerződéstervezetre. Más kérdés, hogy a különféle internetes fórumokon véleményt nyilvánító írók szerint kényszermegoldás született, és a többség csak azért fogja megszavazni a paktumot, mert már vissza akar menni dolgozni.

A stúdiók még szombaton kijelentették, hogy ajánlatuk csak szerdáig érvényes, utána kezdődhet megint a huzavona. Ezt valószínűleg egyik fél sem kockáztatná meg, így a jelek arra mutatnak, hogy az amerikai televíziózásban szerdától minden visszatér a normális kerékvágásba.