Véget ért az írósztrájk

2008.02.13. 9:01

Az írók kedden igennel szavaztak a három hónapja tartó sztrájk befejezésére, így szerdán már munkába is állnak. Fokozatosan visszatérnek tehát kedvenc sorozataink, azt is megtudhatjuk, hogy nagyjából mikor.

A három hónapja sztrájkoló forgatókönyvírók követelései ugyan nem teljesültek maradéktalanul, a munkaszünetből viszont már mindenkinek elege volt, így nem meglepő, hogy a Writers Guild of America (WGA, vagyis az Amerikai Írók Céhe) tagsága 92,5%-os aránnyal elfogadta az új megállapodást, melyet a producereket tömörítő szervezet ajánlott. A november 5. óta tartó munkabeszüntetés véget ért - állapította meg közös nyilatkozatában Patric M. Verrone, a WGA West és Michael Winship, a WGA East elnöke.

A legfontosabb kérdésben, vagyis a speciális médiára (internetre, mobiltelefonra) írt tartalmak bérezését illetően sikerült megegyezni, megállapodtak azokról a számítási képletekről, amelyek alapján az írók megfelelő részesedéshez jutnak az innen származó bevételekből. Az írók betekinthetnek majd a szerződésekbe és a pénzügyi adatokba is, hogy ellenőrizhessék a képletek betartását. Arról, hogy miben változott még a mostani szerződés a régihez képest, ezen a honlapon olvashatunk egy összefoglalást.

Szakemberek becslése szerint a sztrájk miatt 650 millió dollár bértől estek el a hollywoodi dolgozók, a tévés és filmes ipar leállása pedig több mint 1 milliárd dollár bevételkiesést okozott a helyi gazdaságnak. A Golden Globe díjátadó gálája elmaradt, de az Oscar-díjhoz kapcsolódó, február 24-i ceremóniát most már rendben le tudják folytatni.

A tévénézőket, rajongókat azonban nyilván az izgatja legjobban, hogy mikor térnek vissza kedvenc sorozataik, így a TV Guide idevonatkozó gyűjtése alapján közzéteszünk egy listát, amelyből kiderül, hogy mi is a szériák további sorsa.

24a 7. évadot valószínűleg eltolják 2009 januárjára.

A férfi fán terem: 11 leforgatott epizód maradt, több részt nem terveznek erre az évadra.

A főnök: a tervek szerint a nyáron kezdi a negyedik évadot.

A szökés: 2 leforgatott epizód maradt, további infó még nincs.

Dr. Csont: 4 leforgatott epizód maradt, egyelőre nincs hír arról, hogy készítenek-e további epizódokat ehhez az évadhoz.

Dr. House: 4-6 új epizódot forgatnak, ezeket áprilisban vagy májusban mutatják be.

Grace klinika:4-7 új epizódot forgatnak, ezeket áprilisban vagy májusban mutatják be.

Gyilkos elmék: 4-9 új epizódot forgatnak, ezeket valamikor március és május között mutatják be.

Gyilkos számok: 5-9 új epizódot forgatnak, ezeket valamikor március és május között mutatják be.

Helyszínelők: mindhárom sorozathoz 4-9 új epizódot forgatnak, ezeket valamikor március és május között mutatják be.

Hősök: őszig nem várható új epizód.

Jericho: 7 epizód maradt, több részt (és szezont) nem terveznek.

Kés/Alatt: az 5. évad február 19-én ér véget, a következő szezon nyolc epizódját nyáron kezdik el forgatni.

Sawyerrel tér vissza a Lost

Lost: 6 leforgatott epizód maradt, 5 új epizódot bemutatnak még ebben az évadban.

Médium: 6 leforgatott epizód maradt, új epizódokat még forgatnak ehhez az évadhoz.

NCIS: 5-9 új epizódot forgatnak, ezeket valamikor március és május között mutatják be.

Odaát: 2 leforgatott epizód maradt. 4-5 új epizódot forgatnak még ehhez az évadhoz, ezeket áprilisban vagy májusban mutatják be.

Shark - Törvényszéki ragadozó: legalább 4 új epizódot forgatnak, ezeket áprilisban vagy májusban mutatják be.

Smallville: 4 leforgatott epizód maradt. 5 új epizódot forgatnak még ehhez az évadhoz, ezeket áprilisban vagy májusban mutatják be.  

Szellemekkel suttogó: 4-7 új epizódot forgatnak, ezeket áprilisban vagy májusban mutatják be.

Forrás: ABC

Halloween-parti is lesz a Született feleségek-ben

Született feleségek: 4-7 új epizódot forgatnak, ezeket áprilisban vagy májusban mutatják be. 

Terminator - The Sarah Connor Chronicles: 4 leforgatott epizód maradt, további infó még nincs.

Tuti gimi: 6 leforgatott epizód maradt. 5-6 új epizódot forgatnak még ehhez az évadhoz, ezeket áprilisban vagy májusban mutatják be.

Two and a Half Men (Két pasi meg egy kicsi): 5-9 új epizódot forgatnak, ezeket valamikor március és május között mutatják be.  

Vészhelyzet: 4-6 új epizódot forgatnak, ezeket áprilisban vagy májusban mutatják be.

KAPCSOLÓDÓ CIKK