Vágólapra másolva!
Félmilliós bírsággal sújtotta a Magyar Televíziót (MTV) a médiahatóság, mert a Nap-kelte egyik interjújának felkonferálása során szerintük indokolatlanul mutatták a Népszava fejlécét a képernyőn.
Vágólapra másolva!

Az MTI birtokába jutott határozat szerint a tavaly november 13-i adásban indokolatlanul mutatták 38 másodpercen át a napilap fejlécét, miközben kérdést tett fel Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezetőnek a riporter.

"A műsorvezető nem a lapból idézett, azt csak a kezében tartotta. Az országos napilap fejléce a beszélgetés teljes időtartama alatt látható volt" - áll az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) döntésben, amely szerint "a periodika címe a felvezető egész időtartama alatt látható volt, és az a beszélgetés tárgyával, annak tartalmával semmiféle kapcsolatot nem mutatott".

A határozat szerint "a termék közismertsége okán a megjelenítés alkalmas volt a fogyasztásra való igény felkeltésére"; hivatkoznak egyben a Fővárosi Ítélőtábla egy döntésére, amelyik a szponzorfal előtt készített interjúval kapcsolatban megállapította, hogy "a perbeli logók mindegyike konkrét termékkel, szolgáltatással azonosítható be, így látványa az adott vállalkozás termékeire, szolgáltatásaira irányítja a nézők figyelmét".