Hazai gyerektévék nézettsége

2008.02.27. 15:20

Mivel a Nickelodeon, a Boomerang, a Baby tévé vagy a KidsCo viszonylag kevés háztartásban fogható, három gyerektévé harcol főképp a kicsik figyelméért.

A gyerekeknek szánt csatornák természetesen főképp hétvégén aratnak, ekkor zárva az óvoda, bölcsőde, s csak a nagyon elszánt kisiskolás mászik be a suliba pingpongozni egyet. A vasárnapi nézettségi adatokon az látszik, hogy a gyerektévék szépen megosztoznak a nézőkön, többé-kevésbé mindegyik eléri a célcsoportját.

Vasárnap a 4-17 évesek közt a Minimax/A+ volt a nyerő, 10,1 százalékkal, miközben a Cartoon Network 8, a Jetix pedig 6,1 százalékot ért el. Előbbi inkább számít családi tévének, mert az AGB Nielsen adatai szerint az anyukák is együtt nézik a kicsikkel - sokkal inkább, mint a másik kettőt. A 4-14 évesek közt ennek megfelelően a Minimax a menő, ami a kínálatot tekintve nem is túl meglepő.

A nagyobbaknak ott van a Cartoon Network és a Jetix, ezeken a csatornákon a mesevilág korántsem olyan békés és meghitt, mint például a Noddy kalandjai Játékvárosban című rajzfilmben, ahol a legszörnyűbb dolog, ami történhet, az, hogy valamelyik kedves, bohó szereplő mohón elnyalja a másik elől a fagyit. A 13-17 éveseknek már nem elég az agressziómentes animáció, a Barbie naplók vagy a Bori Bari, így a 13-17 éveseknél a Jetix ment nagyon vasárnap (4 százalék), miközben a Cartoon Network 2,8 százalékot jegyzett.

Este fél nyolc és éjjel kettő közt a három fő gyerektévé együttes közönségaránya sem éri el az egy százalékot, ami annak köszönhető, hogy ekkor már a szüleik döntik el, mi megy a tévében, és nem a gyerek - akinek amúgy is az ágyban a helye.

KAPCSOLÓDÓ CIKK