A Doktor House címszereplője, Hugh Laurie arról panaszkodott, hogy szülőhazájában, Angliában a sorozat sikere óta nem ajánlanak neki szerepeket.

Hugh Laurie, jóval Doktor House előtt
Anglia hátat fordított Hugh Laurie-nak, miután a brit színész egy amerikai sorozattal tett szert nemzetközi sikerre. "Az ajtó bezárult mögöttem, ez van. Kiárusítottam egy eszmét" - fogalmazott Laurie, aki az angol arisztokratizmust az amerikai lazaságra cserélte. A Doktor House kedvéért még az amerikai akcentust is el kellett sajátítania, amit azóta is utál hallani, ezért nem is nagyon nézi magát a sorozatban.
A színész úgy nyilatkozott, szívesen vállalna újra valamilyen szerepet barátjával és egykori szerzőtársával, Stephen Fryjal - őt leginkább az Oscar Wilde szerelmei-ből ismerhetjük, ahol a neves írót jelenítette meg. A szerzőpáros annak idején több komédiasorozatot készített az angol tévének, például az A Bit of Fry and Laurie-t vagy a P. G. Wodehouse történeteit megjelenítő Jeeves and Wooster-t.
Laurie mindenesetre azt is elárulta, hogy olyan szerepben nem kívánna tündökölni, amilyenben most Fry látható a BBC-n: a színész egy vicces, játékos vetélkedőt vezet, Quite Interesting címmel. Nem mintha Laurie-nak a műsorformátummal lenne baja, de saját bevallása szerint nem jó abban, ha önmagát kell adnia, szívesebben bújik valamilyen karakter mögé.
Bár Laurie panaszkodik amiatt, hogy Angliában már nem kínálnak neki szerepeket, azért azt hozzá kell tenni, hogy a Doktor House mellett nem is nagyon lenne ideje elvállalni mást. Sőt úgy áll a dolog, hogy ha a sorozat sikeres marad (márpedig miért ne maradna az?), akkor a közeljövőben Laurie Angliában maradt családja is átköltözik az Egyesült Államokba.
[origo]
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.