A Cukorbáró lőtt, majd lelőtték

Vágólapra másolva!
A sorozat eredetileg Los Duques néven futott volna, de miután a CBS berendelte az első menetet, Cane-re változott a cím. A magyar cím ugyan egy nagybani piacon királykodó, fukszokkal jól ellátott, suhogós melegítős vállalkozót sejtet, de mégsem akkora melléfogás, mivel a sztori valóban a rum- és cukorbiznisz általunk nem ismert hátterét villantja fel.
Vágólapra másolva!

A Cukorbáró valahol egyfajta drámai szappanopera, amennyiben azt vesszük, hogy két család rivalizálásáról szól, latin arcok jönnek-mennek benne, és a részek egymásra épülnek. Szappanoperához hasonlítani azonban mégis indokolatlan lenne, mert jelen esetben mélyebbek a karakterek, jobbak a színészek és igényesebb a képi világ, mint - mondjuk - a dél-amerikai telenovellákban vagy az európai napi szériákban.

Egyfajta Dallas-ra emlékeztető Maffiózók-ról van szó, mint írtuk korábban és ahogy a sorozatjunkie.hu is helyesen meglátta, mivel itt is családi szálakon fut a történet, és a família üzleti vállalkozását átvevő Alex Vega (Jimmy Smits) sem riad vissza attól, hogy péppé verje valakinek a pofáját, ha úgy hozza a sors. Tony Soprano sem sokat érzelgősködött és moralizált, mikor valaki megzsarolta, így a Duque család erős embere is szemrebbenés nélkül megölet bárkit, ha útjába mer állni.

Forrás: [origo]

Az egyik konfliktus épp abból ered, amire a figyelmes olvasó is felfigyelhetett: egy Vega miképp dönthet a Duque-klán sorsáról? A válasz egyszerű, a jól megtermett fickót még gyerekkorában vette magához az akkor még nem öreg vagy beteg Pancho, a napjainkra visszavonult családfő, és a fogadott gyerekben nagyobb potenciált látott, mint a saját gyerekeiben. Ennek megfelelően az egyik szál a hátralévő 11 részben a féltékeny féltestvérek közti küzdelmet mutathatja be, miközben a fő vonal a családi vállalkozás útjában álló ellenségek anyagi vagy fizikai megsemmisítése lehet. A "családfő visszavonul vagy meghal" különben egy nagyon gyakori kezdés, mivel az öröklés számtalan variációra és gonoszságra ad okot. A Testvérek-ben is a fiatalabb generációra hárul minden üzleti probléma, a Sírhant művek legelején is magára marad a Fisher család, apa nélkül, de kétmillió magyar kedvence, a Barátok közt is valami olyasmivel nyitott sok éve, hogy autóbalesetben elhunyt Zoltán, a cég pedig a barátokra és rokonokra maradt.

Forrás: [origo]

Mint elkotyogtuk, csak 11 rész van hátra, ami azt jelenti egyben, hogy 13 epizód készült mindössze a sorozatból. Nem hozta odaát a nézettséget, így nem kapott újabb megrendelést, csonka maradt az évad. A Cukorbáró itthon a TV2-n a teljes lakosságnál kiábrándító, 14 százalékos nézettséget ért el az amúgy nagyon megtisztelő, péntek este nyolc órás sávban, ami annak fényében gyalázat, hogy ennél lényegesen igénytelenebb és hervasztóbb szériák szépen futnak itthon. A sorozat a kereskedelmi célcsoportban is csak 14,2 százalékos közönségarányt ért el legutóbb, ami felettébb bosszantó lehet a csatornának, mivel lehúzza az utána jövő Született feleségek-et és a Popdaráló-t is.

Forrás: [origo]

Aki tehát nekiül nézni a Floridában játszódó családi drámát, számítson rá, hogy egyszer váratlanul nem Alex Vega egyik gaz ellensége vész el egy alligátorokkal jól megtömött mocsárban, hanem az egész család tűnik el, nyomtalanul.