Egy jó poénért az anyját is

2008.04.10. 11:59

Egyre népszerűbb Magyarországon is a stand-up comedy. Ez látszólag egy nagyon egyszerű és olcsó műfaj, hiszen csak egy kis színpad és egy mikrofon kell hozzá, de valójában az előadó nagy rizikót vállal, mert ugyanaz a vicc nem feltétlenül szül ugyanolyan lelkes kacagást egy művelődési házban, mint egy kis bárban, pár pityókás vendég előtt. Most, hogy elindult önálló műsorként a Showder Klub, rápillantunk a műfajra.

Egy humorista rémálma, hogy gondosan előkészített, aktuálisnak hitt vicceivel kiáll a közönség elé, de hiába dobálja a tréfákat, a nézőtéren a döbbenet és az unalom egy különös és szerfelett riasztó csendje honol. Megizzad ekkor a vicces ember, iparkodik, grimaszokkal próbálkozik, de a nézők csak furcsa arccal ülnek, mintha épp egy nyálkás, meztelen csiga mászna fel combjukon. Elkeseredetten bedob pár humorosan szánt anekdotát, politikusokat imitál, de semmi nem történik - ennél még az is jobb lenne, ha ásítozna a nép, vagy ha páran elsomfordálnának, mert a dermedt, netán tompa, közönyös csendnél nincs rosszabb.

Nem könnyű műfaj hát a stand-up comedy, és azt tudta az a pár udvari bolond is, akinek a feudális középkorban akár naponta kellett viccelődnie, hogy jobb kedvre derítse a csatában fél karját elvesztett királyt. És az ő munkája valamivel rizikósabb volt, mint a modern utódoké: ha ügyetlenül utánozta a pösze kincstárnokot vagy a sánta istállómestert, és az uralkodó a szokottnál is morcosabb volt, akkor le is üthette szegény bolond fejét. A maiakat legfeljebb langyos, hamar elhaló tapssal küldik az öltözőbe, hogy aztán az önvád mardossa naphosszat, mikor - pályát váltván - a hirdetési újságok állásai közt bogarász.

Hofi, Fábry, Hajós

Az Esti showder-ben Fábry is viccekkel, sztorikkal meghintett monológgal nyit, a műfaj egyik neves szereplője itthon, jóllehet, munkáját többen segítik, szövegének egy részét mások írják. Több előadó lépett már fel a műsorban, új ízt, friss humort csempészve a show-ba: közülük páran most az RTL új műsorában bizonyíthatnak. Talán az igényesebb humor veszi át lassan az értékelhetetlen Sas-kabarék és botrányosan gyenge Szeszélyes-ek helyét, mivel a TV2-n is kifejezetten színvonalas és nevettető a Beugró című műsor.

Forrás: [origo]
Kiss Ádám

Az előadók több út közül választhatnak. A veszprémi Kamera Hungária televíziós műsorfesztiválon fellépők közül hárman három különféle módon próbálták megnevettetni a közönséget. Litkai Gergely például semmi különöset nem csinált (de azt jól), csak kiállt, és történeteket mesélt, agymenés is volt egy magyar szuperhősről, a Pékemberről. A hallott, innen-onnan összeszedett vagy saját maga által kitalált sztorikat pedig ráhúzta ismerőseire-rokonaira ("egy barátom például") vagy épp magát tette ezekbe. Ilyenkor természetesen abszolút lényegtelen, hogy valóban kivel történt meg az eset (lehet, hogy épp a mesélővel), de lényeg, hogy a személyes élmény egyes szám első személyben jobban eladható. Fellépett még Somogyi András, aki a csapongó történetmesélés helyett egy sztorit adott elő (melyben Bakács Tibor a Kossuth-téren elgázolt egy járókelőt), azt viszont különféle médiaszemélyiségek, azaz zenészek, politikusok hangján, némelyiket egészen kiváló módon imitálva. A harmadik út Rokker Zsoltié volt, aki külsőleg is megváltozott, parókát is húzott, és nem önmagát adta, hanem egy külvárosi bunkót alakított. Mindhárom sikert aratott, nem volt sehol hosszabb üresjárat.

godot.hu
Szőke András is fellép

Pár éve a műfaj egyik legjobbja itthon Hajós András volt - legalábbis azok közül, akiket egy kis klub szűk közönségénél többen ismertek. A Magánszám a TV2-n, a Késő este Hajós Andrással a Viasaton hasalt el, talán azért, mert nem a túl egyszerű embernek lett belőve. "Utóbbiból összesen ötven adás készült, sokat tanultam ez alatt az időszak alatt. De itt is elkezdtek jönni az ötletek a csatornától, hogy mondjam azt, hogy nincs is családom, mert az szimpatikus a női nézőknek, meg legyek trágárabb, vagy 'verekedjek össze' a vendégemmel, mert az hatásos. Nem mentem bele, mert én nem vagyok leegyszerűsíthető, nem vagyok felhasználható mindenre, mert ezekben a dolgokban nem vagyok jó" - mondta Hajós, mikor az [origo] erről kérdezte, és ebben a pár mondatban sok minden benne van.

Itthon mellette még Hofiról, Rudolf Péterről kell megemlékezni, de ebben a műfajban okozott pár vicces percet az ATV-s Humorbajnokság is. Hofi persze akár külön cikket is megérdemelne, mert egy olyan korban nevettette meg az embereket, mikor nem nagyon volt lehetőség nagyobb körben kikacagni a hatalmat, a pártot, az államot. Hofi egyben ragyogóan bánt a közönséggel, mely néha már egy-egy néma fintor láttán fetrengett a röhögéstől - márpedig a jó előadó egyik ismérve, hogy figyel a nézők minden rezdülésére, és a hangulat alapján alakítja mondandóját, és nem ragaszkodik mondjuk az anyósviccekhez vagy a munkahelyi sztorikhoz, ha épp azokra nincs igény.

Hogy is volt?

A műfaj története a középkorba nyúlik vissza, vagy talán az ókorba is, mikor fejedelmek, uralkodók alkalmaztak az udvarban különféle tréfacsinálókat, akiktől olyan beszólásokat is eltűrtek, amik miatt másnak, grófnak, bárónak, márkinak (pláne közembernek), fülét metszették volna menten. A vásárokban, cirkuszokban is felléptek viccmesélő figurák, majd a XIX. század vége felé már kezdett kialakulni erősebben a műfaj. Humoristák, írók álltak elő monológokkal, előkelőbb társaságok szórakoztatása végett, így Mark Twainről is jókat mondtak akkoriban.

Aztán az amerikai rádiózás aranykorát világították be olyanok, mint a humoros és aktuális monológokkal előálló Jack Benny, Fred Allen vagy Bob Hope. Az ötvenes-hatvanas években megjelentek a rasszok mint humorforrás, és egyre több lett a szexuális témájú tréfa. Érdekesség, hogy a műfaj sokáig kifejezetten férfias volt, az első nő, aki sikereket ért el ezen a téren, Phyllis Diller volt. A hetvenes években pedig már egyre-másra bukkantak fel az újabb sztárok, és a humoristák már nem csak kis bárokat, hanem közepes és nagy színháztermeket is megtöltöttek, más produkciókkal pedig komoly méretű sportcsarnokokba is jókedvet vittek.

A nyolcvanas évekre kiderült, hogy a műfajban van még bőven tartalék, indultak a tévéshow-k, turnézni mentek a humoristák, és olyan hollywoodi sztárok is fel-felléptek, mint Robin Williams vagy Eddie Murphy. A stand-up comedy felfutásával párhuzamban nőtt az előadók száma, ami oda vezetett, hogy felhígult a piac, és nem csak az igazán tehetséges előadók poénestjére ültek be sokan, hanem középszerű humoristák is feltűntek szép számmal. A kilencvenes években a Comedy Central nevű csatorna népszerűsége nőtt nagyot, ott pedig a műfaj olyan királyai tűntek fel, mint Chris Rock (akit a csatorna nézői minden idők ötödik legjobb humoristájának kiáltottak ki) vagy Dane Cook, akit a TIME magazin a világ száz legbefolyásosabb személyisége közé választott.

Aki tehát képes a péntek esti sörözésen gyakran megnevettetni az asztaltárságát, jól improvizál, és jó a humora, az akár tehet is pár próbát nagyobb közönség előtt, különösen akkor, ha elégedetlen a vágóhídi béllapátolói vagy áruházi polcfeltöltős munkájával. A lényeg amúgy a szimpátia: ha egy kicsit is ellenszenves pali áll ki mikrofonnal, az szórhatja félpercenként a legjobb vicceket, senki nem fog nevetni rajta.

KAPCSOLÓDÓ CIKK