Bush az Áll az alkuban

Vágólapra másolva!
Az Áll az alku eredetije, vagyis a Deal or No Deal hétfői adásában az Egyesült Államok elnöke is megjelenik.
Vágólapra másolva!

George W. Bush egy videóüzenetben kíván szerencsét a tévés vetélkedő hétfői játékosának, Joseph Kobesnak: az elnök reméli, hogy Kobes a helyes táskát nyitja ki, amivel egymillió dollárt nyer.

A versenyző egy 29 éves katonatiszt, aki Irakban szolgált, ott szerzett sebesülése miatt ki is tüntették. Az előzetes beszélgetésen az Egyesült Államok elnökét nevezte meg egyik hősének - a műsor producerei ekkor keresték meg a Fehér Házat, mire Bush úgy döntött, személyesen kíván szerencsét a férfinak.

"Ez bizonyára egy emlékezetes pillanat lesz Kobesnak és családjának. Mi is alig várjuk az adást, és komolyan drukkolunk a játékosnak" - nyilatkozta az eset kapcsán a Fehér Ház szóvivője, Tony Fratto.

A videóüzenetben Bush - a jókívánságok mellett - megköszöni Kobesnak a hazáért tett szolgálatait, majd az ország költségvetéséről viccelődve azt kérdezi a Deal or No Deal házigazdájától, hogyan érezné magát, ha egy háromtrillió dolláros show-t kellene vezetnie.