Jóban Rosszban az ORTT-vel

Vágólapra másolva!
Az ORTT szerdán hatósági ellenőrzést rendelt el, amely a TV2 Jóban Rosszban című szappanoperájának támogatottságát vizsgálja.
Vágólapra másolva!

Egy magánszemély fordult március végén az ORTT-hez, és sajtóhírekre hivatkozva azt jelezte: "megítélésem szerint a műsorszolgáltató a Jóban Rosszban műsorszámokban megsérti (megsérteni kívánja)" a médiatörvény egyes passzusait. A bejelentőnek az szúrta a szemét, hogy a napi sorozatban támogatásért cserébe mutatnak be egy uniós pályázatot.

A HVG múlt havi számában jelent meg egy cikk arról, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázat nélkül is nettó 200 millió forintot folyósít a TV2-t működtető társaságnak, amely vállalta, hogy szappanoperájában bemutatja egy uniós pályázat alakulását.

Az ügynökség még aznap úgy nyilatkozott az MTI-nek: eljárásuk nem ütközik törvénybe. Lantos Gabriella kommunikációs főigazgató hangsúlyozta, hogy a törvény a televíziós koprodukciók esetében nem ír elő közbeszerzési eljárást - amit az NFÜ egyébként minden más jellegű, népszerűsítő program kapcsán lefolytat.

A TV2 szerint a Jóban Rosszban csak egy közérdeklődésre számot tartó cselekményszállal bővült, amin keresztül a nézők bepillantást nyerhetnek az uniós pályázati rendszerbe.