Az MTV ezúttal csak a Dévényi Tibor és Harsányi Levente által vezetett Csináljuk a fesztivál-lal villan a Top 30-ban. A Cukorbáró távozása jót tett az egyre nézettebb Popdaráló-nak, mert a még a nem különösebben erős Hal a tortán is több nézőt hoz, mint a floridai rumkereskedő, azaz jobb a felvezetés. Az RTL sikerműsorait a múlt héten sem érte komoly fenyegetés. Heti nézettség.

Az MTV legnézettebb műsora, az egyetlen a Top 30-ban
Az év 17. hetében is az RTL Klub volt a legkedveltebb hazai csatorna, ezúttal 27,2 százalékos átlagos nézettséggel. A TV2 adását átlagban ötből egy tévéző figyelte (20,8 százalék), míg az m1 11,1 százalékot írhatott fel a teljes lakosságnál. Megfigyelhető, hogy esténként, főműsoridőben mindkét nagy kereskedelmi tévé javít, fél hét és este tizenegy közt az RTL közel 32 százalékra kúszik fel, a TV2 pedig a 25 százalék felé halad. Ilyenkor aránylag nézettebb az MTV is, azaz a kisebb tévék főképp este hét előtt szívják el a nagyok nézőt.
Kereskedelmi célcsoportban, azaz az ötven alatti felnőtt nézőknél 27,5 százalékot jegyzett az RTL Klub, 22,2 százalékot a TV2. A különbség főműsoridőben 7,6 százalékpont.
Kertész Géza szenvedései is lázban tartották múlt héten is a magyar nézőket, egy erős estén 2,04 millióan nézték és hallgatták a jajveszékelő Magdi nénit. A második helyet is elvitte az RTL, a Fókusz-szal, de A széf is hozott 1,57 milliót egy este, így megcsípte a képzeletbeli bronzot. A csatorna jegyzi még a legnézettebb filmet (Las bandidas), a legkedveltebb doku soapot (Győzike) és a legjobb eredményt elért hírműsort is. A Vacsoracsata egy ízben 50 százalékos SHR-t produkált, ami kiemelkedőnek számít: a főzőműsort nézte a tévé előtt gubbasztók fele.
A TV2 átalakította a műsorrendjét, így a Jóban Rosszban lett a legnézettebb műsora, bár az 1,3 millió nézőnél volt már több. A Napló 1,29, A kiválasztott pedig 1,26 millió nézőt vonzott. A Hal a tortán becsúszott a halálsávba, a BK ellen, de így is összeszedett egy erősebb estéjén 1,2 millió nézőt (logikusan ennek töredékét hozta délután). A péntek este is érdekes, ekkor a CSI: Miami még simán veri a Feleségek-et, de aztán a Popdaráló legyűri az Édes drága titkaink című sorozatot, majd a Beugró is elnáspángolja az Asszonymaffiá-t.
Az MTV a harmincas listán csak egyszer szerepel, méghozzá a Csináljuk a fesztivált című show-val. Erre 911 ezer tévéző figyelt, miközben a teljes lakosságnál 21,7 százalékot ért el. Az m1 alighanem hamar kiegyezne azzal, ha ennyi lenne az átlagos közönségaránya.
Film kell a fiataloknak
A lényeg a kereskedelmi tévéknél mégis a 18 és 49 éves kor közti csoport. Itt is a Barátok közt győzedelmeskedett, a Las bandidas futott be másodiknak, a TV2 viszont felkapaszkodott a dobogóra az Indiana Jones-sorozat második részével. Szép számokat hozott a Fókusz,Győzike, az Irigy Hónaljmirigy és Doktor House is. Uri Geller csak 25,7 százalékra volt képes a célcsoportban, ugyanakkor javul szépen a kissé bárgyú, de igen vidám Popdaráló, már 28,3 százaléknál tart. A Hal a tortán legerősebb estéjén 23,9 százalékot jegyzett, ami több, mint a korábban ebben a sávban vetített TV2-es sorozatok átlaga.
A Viasat3-on a Miami helyszínelők új részét nézték a legtöbben, 450 ezren, a BL-meccs 352 ezer készüléken futott, a (vegasi) helyszínelők szöszmötölését pedig 310 ezren figyelték. A célcsoportban, tehát a 18-49-es kategóriában A helyszínelők értek el jobb közönségarányt (16 százalék), este tízes kezdéssel, de David Carusóék a közel 15 százalékkal is több fiatal nézőt hoztak, kilenc és tíz óra közt.
Az ATV-n az Esti Frizbi ért el komoly nézettséget vasárnap este, erre 381 ezer tévéző figyelt. 150 ezres táborral bírt múlt héten az Újságíróklub és a Pont7, Fásy Ádámmal pedig 137 ezren mulattak. A Friderikusz Most legjobb eredménye 97 ezer néző volt múlt héten. A csatorna a kábeles háztartásoknál, a 18 éven felüli tévézőknél méri magát, itt Hajdú Péter műsora ért el 11,8 százalékot, a többi esti talkshow vagy zenész műsor 3 és 6 százalék közt teljesített.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.