A bombanő és a balfékek

Vágólapra másolva!
Pár remek karakter, jól megkülönböztethető (de balekságban és lúzerségben igencsak egyforma) fickó összeáll egy bombázóval, hogy kirabolja Mick Jaggert. Az alapszituációból komikus kalandok születnek, a végeredmény pedig egy habkönnyű, ártalmatlan, de tényleg tréfás sorozat. Írtunk már róla, de most újra szólunk.
Vágólapra másolva!

A Knights of Prosperity - magyarul Raboljuk ki Mick Jaggert, azaz a fordító nem vádolható azzal, hogy mereven ragaszkodott volna a tükörfordításhoz - tavaly mutatkozott be az ABC-n, az a Rob Burnett és Jon Beckermann jegyezte, aki már letett valamit az asztalra. A vicces alapszituáció és a jó szereplőválogatás sem volt elég a sikerhez, mert kilenc epizód után elkaszálták a sorozatot, hogy pár hónappal később még két résszel provokálják a híveket.

A fordító által adott cím miatt ugyanakkor hiába morognak a sorozat magyar hívei, mert eredetileg Let's rob Jeff Goldblum lett volna, ezt változtatta meg a gyártó Let's rob Mick Jagger-re. Az ABC még az eredeti verzióra bólintott rá, de utána még történt egy s más, így például Howard Stern rádiós műsorvezetőt, tévés személyiséget, igazi médiacápát is megkérdezték, hogy nem akar-e kirabolt, kifosztott áldozta lenni. Nem akart.

Az alapszituáció szerint pár lúzer összejön New Yorkban, hogy kiraboljon valami gazdag hírességet. Míg a sztori hömpölyög, a néző Guy Ritchie filmjeire gondolhat, A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső, a Blöff bővelkedik ilyen alakokban, szeretnivaló bűnözőkben, csetlő-botló szerencsétlenekben, akik valami bravúros módon képesek véletlenül megúszni egy kegyetlen mészárlást, hogy aztán elcsússzanak egy banánhéjon, vagy beverjék fejüket egy falból kiálló rozsdás vascsőbe.

Az egyik főszereplő Eugene Gurkin (Donal Logue), aki húsz éven át vécéket suvickol. Egy munkatársa hirtelen halála azonban elgondolkodtatja az élet értelméről, és úgy dönt, ez így nem mehet tovább. Nagy álma, hogy egy kis bárt nyisson New Yorkban, ehhez azonban tőkére van szüksége: egy tévéműsor adja neki az ötletet, hogy rabolja ki Mick Jagger luxuslakását. Az akcióba ilyen-olyan okból (az egyik egy homoszexuális milliomos, aki kalandot keres) beszáll Eugene öt ismerőse is, akik közül egyik sem ért a tolvajláshoz. A sorozatban maga Mick Jagger is feltűnik, sőt ő a műsor egyik producere is egyben.

Van olyan rész, mely abszolút mellékszál, így Esperanza kiszabadítása a kolumbiai maffia csápjai közül pont ilyen. Ebben az epizódban kiderül, hogy a csapat egyetlen női tagja, a rendkívül szemrevaló Villalobos kisasszony volt szeretője egy dél-amerikai drogbáró, akit megalázott, de a becsapott férfiember nem hajlandó túltenni magát a kudarcon, és vinné magával a nőt. A csapat igen vicces módokon próbálkozik bejutni egy elitbárba, hol a gazdagok mulatnak, majd egymást követik a komikus események, mire sikerül elérni, hogy Esperanzát elengedje a kartell vezére.

axn

Egy másik részben végre bejutnak Mick Jagger luxuslakásába, de roppant szerencsétlen módon bezárják magukat a pánikszobába, melyet minden oldalról acéllemezekkel megerősített falak őriznek. Az egyre rosszabb helyzetbe keveredő hatos persze megússza az esetet, sőt, a végén jól jönnek ki az egészből.

Gerillakampánnyal indult

A sorozatot itthon az AXN amúgy egy ötletes gerillakampánnyal indította: szanaszét hagytak a városban pénztárcákat, és mikor a megtaláló szerencsétlen már-már örülni kezdett annak, hogy pár gyűrött ezreshez jut, és végre egyszer szerencséje lesz, rá kellett jönnie, hogy valami nagyon nem stimmel. A bukszában Mick Jagger fotójával ellátott ál-jogosítvány lapult, egy Wanted-feliratú képpel, melyen a szereplők ácsorogtak. A megtalálónak egy számot kellett felhívnia, onnan tudta meg, hogy balsejtelme beigazolódott, nincs pénz, nem utazhat Indonéziába.

Kapott helyette egy sorozatot, mely ártalmatlan és vidám, nem akar nagyot, de a közepesre állított lécet viszont simán átviszi. Az AXN-en jelenleg ismétlések futnak, de talán még időben szóljunk, hogy párszor húsz perc vidámságra kapcsoljon, akinek bejön a néhol igazán szellemes idétlenkedés.

Sofía Vergara, Esperanza alakítója pedig valóban ragyogó teremtés, már csak miatta is leparkolhat a ráérős férfiember egy húsz percre, míg egy epizód tart. A hölgy Barranquillában született (azaz még a kolumbiai kapcsolat sem véletlen), randizott Enrique Iglesiasszal, és több lap betette a világ száz legszexibb személyisége közé. Hívei a Született feleségek-ben is láthatják, az Édes drága titkaink mellett - de a Férfi fán terem-ben is kapott pár villanást. Képek itt.