hirdetés
Címkék:Beugró,TV2

Folytatódhat a Beugró

2008.05.16. 15:08

A tavasz egyik kellemes (kereskedelmi tévés) meglepetése volt a Beugró, ezért is okozott némi értetlenséget, mikor a TV2 közölte, hogy nem számít rá az őszi struktúrában. Időközben tárgyalt a csatorna és a gyártó, bár döntés még nincs.

A Beugró nem egy eredeti műsor, sok országban fut hasonló, színházi, színművészeti egyetemeken, színitanodákban sokat próbált szituációs játékokra, helyzetgyakorlatra épül. A színészeknek improvizálniuk kell, ami hol jól sül el, hol kevésbé: a színvonal sem állandó természetesen, de a legtöbb feladatot remekül oldják meg, miközben igen kevés az üresjárat.

A hazai verzió sokáig csak terv volt, majd szilveszterkor, 2007 utolsó óráiban bemutatkozhatott a TV2-n, és rögvest a kritika egyik kedvence lett, talán épp a remek szereplőválogatás miatt. Szinte csak jót lehetett olvasni róla, fórumokon dicsérték (különösen a Sas-kabaré mellett látszott, mennyire friss és szellemes), épp ezért volt furcsa, hogy hosszú hetekre eltűnt.

Tavasszal aztán beindult újra, nem éppen egy sokak által vágyott időpontban: péntek este 11-kor került adásba, ami talán nem volt egy szerencsés döntés, mivel sokan, akik nézték volna, épp ilyenkor pár cimbora és még több korsó sör meghitt társaságában ücsörögnek valami füstös, hangulat-karbantartó objektumban. Volt olyan péntek, ami után munkanap következett, akkor 30 százalékos közönségarány fölé kúszott a nézettség a célcsoportban, de a fiatalabbaknál, a 18-29-es csoportban volt ennél jobb eredmény is.

Május 6-án aztán a TV2 bejelentette, hogy öt ismert műsora biztosan nem folytatódik ősztől, nem hosszabbítja meg a szerződést a csatorna a gyártókkal. A Liptai Claudia-show a bejelentés után érte el a (nem nézettségi) mélypontot, mikor Fekete Pákót és Kelemen Annát egyszerre szerepeltette, így a talkshow-ért nem hullottak könnyek, ahogy az ORTT által is támadott Az igazság ára távozása sem fájt sokaknak, legalábbis nem vonultak dühödt tömegek az utcára táblákkal, ütemesen ordibálva, még több Jakupcseket követelve. A Beugró azonban lehet, hogy kicsi, de erős és hangos táborral bír, mert a kasza hírére sokan írtak méltatlankodó (vagy anyázó) hozzászólást a cikkekhez, a fórumokra - sőt, internetes petíció is létrejött, hogy maradjon a műsor.

tv2

Szabó Győző

Azóta már tárgyaltak

Kapitány Iván producer elmondta az [origo]-nak, hogy nagyon jó érzés volt, mikor megtudta, hogy kampányolnak a műsor megmentéséért. "Ritkán van, hogy összejön valami az embernek, ami ennyire egyértelműen kedvelt. Az Üvegtigris után úgy érzem, hogy talán sikerült megint olyasvalamit készítenünk, ami idővel kultstátusba emelkedhet. Érdekesség, hogy a közös film után megint együtt dolgozunk Rudolf Péterrel, akinek nagy szerepe van a sikerben" - mesélte.

Biztos, hogy a Beugró folytatódik, de még nem tudni, hogy milyen formában. Lehet, hogy marad a TV2-n, így vagy kissé átalakítva, de lehet hogy más csatornán lesz. "Ez nem csak anyagi kérdés. Ajánlatok vannak, valamilyen folytatás lesz. A TV2-nek tiszta elképzelése van az őszről, meglátjuk, hogy a műsor valahogy belefér-e. Bebizonyosodott, hogy csillivilli díszlet nélkül, egyszerűen, sallangmentesen, altesti poénkodás nélkül is lehet szórakoztató műsort gyártani, ennek megfelelően én büszke vagyok rá, és meghatott, hogy sok ezren kérik a folytatást" - fűzte hozzá Kapitány Iván.

A Popdaráló-t különben szintén a Filmservice gyártja, de egyfelől az licencműsor, másfelől ott nem is egyértelmű a nézői reakció, mert az értelmiség hajlamos a fanyalgásra az ilyen show-k láttán. "Az vegyesebb érzelmeket kiváltó műsor. Más a koncepció, mások az elvárások, nem lehet összevetni a Beugró-val" - véli a producer. A jelek szerint a Kovács Áron vezette énekes karaokeműsor ősszel folytatódhat, legalábbis nem szerepelt a TV2 által kiadott ötös listán, mely a megszűnő show-kat tartalmazta.

A csatornát is kérdeztük a Beugró jövőjében kapcsolatban, de csak kitérő választ kaptunk. Bár az a tény, hogy a kasza bejelentése után leültek tárgyalni a gyártóval, bizakodásra adhat okot a híveknek - hiszen az USA-ban is visszahoztak már sorozatokat a sírból (például a Jericho-t), mikor az adott tévé szembesült azzal, hogy a nézettségi mutatók, száraz számok mögött dühös és szomorú emberek vannak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Most
Top 12 óra
hirdetés
hirdetés
Ajánlat
Ajánlat
Ajánlat