Top 10: a legidegesítőbb tévés főnökök

Vágólapra másolva!
Legalább egyszer az életben valószínűleg minden alkalmazottal előfordul, hogy egy elviselhetetlen főnök irányítása alatt kell dolgoznia. Ez alól a sorozathősök sem kivételek, hisz a televíziózás történetében is számos idegesítő vezetővel találkozhatunk: íme a tíz legrosszabb tévés főnök szubjektív listája, nem sorrendben, csupán ömlesztve, kissé átalakítva a TV Guide gyűjteményét.
Vágólapra másolva!

Jellegzetes húzás a sorozatkésztőktől, hogy a főhős dolgát erősen megnehezítik egy akadékoskodó, láthatóan teljesen dilettáns főnökkel, egy mindenbe beleszóló főnyomozóval (aki alkalomadtán detektívünk jelvényét és szolgálati fegyverét is elveteti), egy rideg és pénzsóvár cégvezérrel, kinek nem számít sem ember, sem család, érzelmek nélkül él, és csak a profit maximalizálásában érdekelt. Az ilyen karakterek a tévésorozatban arra szolgálnak, hogy még rokonszenvesebbé tegyék a főszereplőt: a világban is több egyszerű beosztott van, mint főosztályvezető vagy ügyvezető igazgató, így a néző természetesen gyorsabban tud azonosulni a fő karakterrel.

A nyomozónak mindig keresztbe tevő fődetektív figurája kifejezetten sablonos, hiszen számtalan filmben és sorozatban láttuk már, hogy a szimpla zsaru nem csak a lokális maffiával, hanem a saját - korrupt vagy csak értetlenkedő, kicsinyes, túl óvatos - főnökeivel is megküzd, főképp akkor, mikor utóbbiak le akarják állítani, vagy épp be akarják zárni pár hétre, hogy a rend pedáns őre ne okozzon még több kárt. Idegesítő főnökök azonban nem csak a rendőrségnél, hanem atomerőműben, iskolában, kórházban is vannak - közülük szemezgettünk most.

TV Guide
TV Guide

Louie de Palma, Taxi

Kezdjük egy klasszikus darabbal: bizonyára emlékeznek még a nézők a Taxi című sitcomra, amely a hetvenes évek végén készült, és nálunk is ment egy időben. A többszörös Golden Globe-díjas sorozat egyik meghatározó arca volt Danny DeVito, aki ez után csak 2006-ban vállalt újra rendszeres szerepet a televízióban. A Taxi-ban pattogós főnököt játszik, aki valószínűleg alacsony termetét kívánja ellensúlyozni azzal, hogy állandóan fitogtatja hatalmát. Alkalmazottait nem kíméli, ha magasabb profit eléréséről van szó - mindez azonban inkább mulattatta, mintsem felidegesítette volna a nézőket. A Taxi humorát a későbbiekben is élvezhettük, hisz a sorozat két alkotója később elkészítette a Cheers című "bárkomédiát".

TV Guide
TV Guide

Bunkó főnök, Hazárd megye lordjai

Már csak a magyar fordításban kapott neve miatt is a legrosszabb főnökök közé számítjuk a Hazárd megye lordjai Bunkó főnökét (eredetiben J. D. Hogg), annak ellenére, hogy a férfinek egyetlen alkalmazottja sincs. Van azonban a sorozatbeli városkában néhány gyenge akaratú ember - főként Rosco seriff -, aki sehogyan sem tud neki nemet mondani. Bunkó főnök persze ki is használja ezt, így lett a helyi kiskirály, a leggazdagabb (és legkapzsibb) ember a megyében - a címbeli "lordok", vagyis a Duke fiúk persze minden adandó alkalommal igyekeznek őt megleckéztetni. A főnököt egyébként Sorrell Booke játszotta, akit a Hazárd megye lordjai után csak pár tévés vendégszerepben láthattunk, illetve több rajzfilmben hallhattuk a hangját.

TV Guide
TV Guide

Montgomery Burns, Simpson család

Ha már rajzfilmeknél tartunk, mindenképp fel kell vennünk a listára egy rajzolt főnököt is, aki a Simpson család fejének, Homernek a napjait keseríti meg. Mr. Burns legalább százéves, és gyanítható, hogy egész életét a pénz hajkurászásának szentelte - nem riadva vissza persze a tisztességtelen eszközöktől sem. Jelenleg Springfield város atomerőművét vezeti, talpnyalója (és titkos imádója), Smithers segítségével, de közben olyan húzások is kitelnek tőle, mint hogy elsötétíti az eget, aztán pedig pénzt kér a villamos energiáért. Közben mégsem olyan kegyetlen főnök, hisz egyrészt néha kivillan emberi oldala is, másrészt lustasága és sorozatos hibái ellenére sem rúgta még ki Homert - illetve van, hogy kirúgja, de aztán mindig visszaveszi.

IMDb
IMDb

Maddie Hayes, A simlis és a szende

Természetesen nem csak férfiak lehetnek rossz főnökök, a nők ugyanúgy meg tudják keseríteni munkavállalóik életét. A merev, és ezért minden lazaságot rosszul viselő hölgyek között előkelő helyet foglal el A simlis és a szende Maddie-je - aki láthatólag még a lezserségnél is nehezebben tűri, hogy bejön neki alkalmazottja, David Addison. Az érzés kölcsönös, de ezt egyikük sem ismeri be, így a páros az egész sorozat folyamán húzza egymást. Civódásuk sok kellemes percet szerzett a nézőknek, a produkciónak pedig számos szakmai elismerést, köztük több Emmy- és Golden Globe-díjat. Nem mellesleg ezzel a sorozattal futott be Bruce Willis, a Taxisofőr-ben is remekelő Cybill Shepherd pedig új oldaláról mutatkozott be.

TV Guide
TV Guide

Nina Fletcher, Született feleségek

Nem egy leányálom a Született feleségek egyik háziasszonyának, Lynette-nek a főnöke sem. A Lila Akác köz többgyermekes anyukája - a házimunkától megcsömörlötten - elhatározza, hogy visszamegy dolgozni, de korántsem biztos, hogy ezzel jobban jár. Régi szakmájába visszatérve, reklámszakembernek áll, főnöknője, Nina Fletcher azonban nem hagyja őt érvényesülni: tárgyalásaiba folyton beleszól, mi több, a kosztümjét is kicikizi. Az egész alapja az, hogy az ízig-vérig karrierista Nina nem tolerálja Lynette szülői feladatait: munka után még különféle bárokba is elcipeli alkalmazottját, és arra kényszeríti, hogy segítsen neki bepasizni - Lynette aztán csak úgy tud megszabadulni kellemetlen kötelességétől, hogy roppant kihívóan kezd viselkedni, és így a férfiak már csak rá figyelnek, Ninára nem.