Kedvenc tévés űrlényeink

Vágólapra másolva!
A Marson állomásozó Phoenix űrszonda kifejezetten az élet nyomait keresi a vörös bolygón - ha talál valamit, az óriási áttörés lesz az űrkutatásban, sőt az emberiség egész világképét megváltoztathatja. A televíziózás természetesen már sokkal hamarabb felfedezte a földönkívülieket, a képernyőn az ötvenes évek elejétől kezdve számos marslakóval és egyéb űrbéli szerzettel találkozhattunk.
Vágólapra másolva!

A világ első sci-fi sorozata, a Captain Video and his Video Rangers 1949-ben indult el, és természetes, hogy már ez is szerepeltetett földönkívülieket. A tévé egyik első űrlénye ráadásul éppen a Marsról származik: Norgolának hívják, és különleges képessége, hogy a napenergiát mágneses erővé tudja alakítani - őt Ernest Borgnine játszotta a szériában, aki a Marty-ért Oscar-díjat kapott, ezenkívül pedig olyan klasszikusokban láthattuk, mint mondjuk A piszkos tizenkettő vagy a Menekülés New Yorkból.

Mellette jelent meg a televíziózás első robotja is, aki nemes egyszerűséggel a Tobor nevet kapta - megértjük, miért, ha visszafele olvassuk a nevét. A széria érdekessége (ami abban az időben egyébként szokványos volt), hogy negyedórás epizódjai élőben mentek, az egyes részek megírásába pedig a műfaj olyan nagyságai is besegítettek, mint Arthur C. Clarke vagy Isaac Asimov.

A hatvanas, hetvenes évekre aztán a sci-fi műfaja már szokásossá vált a televízióban, az űrlények valósággal ellepték a nappalit: 1966-ban például két, hamar kultstátusba emelkedett sorozat is elindult, előbb a Star Trek, majd kilenc nappal később európai testvére, az Űrjárőrök - Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai. Kontinensünk hetvenes évekbeli terméséből érdemes megemlíteni még az Alfa holdbázis-t, magyar részről pedig mondjuk a "hihetetlen" trükkökkel operáló Pirx kalandjai-t vagy egy animációs gyöngyszemet, a Mikrobi-t.

Vannak azonban olyan esetek is - és számunkra ezek tűnnek érdekesebbnek -, amikor nem az emberek mennek ki a világűrbe, és ott találkoznak földönkívüliekkel, hanem fordítva: az űrlakók teszik tiszteletüket a Földön. Ezek közül is lényegesen izgalmasabbak és általában viccesebbek azok a lények, aki nem egy invázió keretében, hanem teljesen egyedül érkeznek bolygónkra, és így próbálnak megismerkedni a földi civilizációval - nagyfilmek közül gondoljunk csak például az E. T.-re vagy a Marslakó a mostohám-ra.

Az ilyen témájú tévésorozatok közül kiemelkedik az éppen harminc éve, 1978-ban bemutatott Egy úr az űrből, melyből, ha másra nem is, de a jellegzetes kézmozdulattal kísért köszönésre biztosan emlékszünk: a Nanu-Nanu üdvözlés hamar elterjedt hazánkban is - az Egyesült Államokban abban az időben menő volt még a Shazbot kifejezés, amit az Ork bolygóról érkezett idegen káromkodásként használt.

A fenti szavak Mork szájából hangzottak el, aki először a Happy Days című sitcom egyik epizódjában jelent meg, itteni sikere nyomán kapta meg saját sorozatát. Az űrlakót felettesei küldték a Földre, hogy tanulmányozza az emberek viselkedését - Mork persze mindent megkérdőjelez, zakóját fordítva veszi fel, és a székre sem a szokványos módon ül le. Egy-két tévés vendégszereplést követően ez volt az első számottevő alakítása Robin Williamsnek, akit ma már a legnagyobb komikusok között tartunk számon.

Mork és Mindy csókjai:

http://www.youtube.com/v/s1X6t_9pLuw&hl=en


Más okokból érkezik bolygónkra a Kal-El néven született Superman, akinek űrbeli hazája, a Krypton felrobban, ám apja még épp idejében menekíti ki egy űrhajóval. A szuperhőst aztán egy földi házaspár neveli fel saját gyermekeként, így csak később bontakoznak ki különleges képességei: ennek a folyamatnak a Smallville című sorozatban lehetünk tanúi, de Superman más szériákban is megjelent már a képernyőn, elég csak a Lois és Clark: Superman legújabb kalandjai-ra vagy az ötvenes évekbeli Superman-re gondolni - utóbbiról a főszereplő, George Reeves titokzatos halála kapcsán is hallhattunk, sőt a történetből film is készült, Hollywoodland címmel.

A Nehéz napok egy Föld nevű bolygón intrója:

http://www.youtube.com/v/Ls0Idqi5WxA&hl=en


Bár nincsenek különösebb képességei, így is szuperharcos, rettenthetetlen katona Jesse, aki a Nehéz napok egy Föld nevű bolygón című Disney-sorozattal került az emberek közé - nem tévesztendő össze a National Geographic Channel Nehéz napok a Föld nevű bolygón című szériájával, mely a globális felmelegedéssel, a fajok kihalásával és hasonló problémákkal foglalkozik. De visszatérve Jesse-re, vagánysága egyből megkérdőjeleződik Los Angeles forgatagában, mivel egyáltalán nem érti a földlakók viselkedését. Segítségére csak egy repkedő, gömb alakú komputer van, "akit" jogtalan száműzetésekor küldtek vele távoli szülőbolygójáról.

Alf a frászt hozza "szállásadónőjére":

http://www.youtube.com/v/rMyCPe0vExk&hl=en


Kedvenc földönkívülijeink között meg kell még említenünk Alfot, aki egy baleset következtében kerül a Földre, pontosabban a Tanner család garázsába. A szőrös, furcsa figura számos gyerek kedvence lett idehaza is, a valóságban persze nemigen tudnánk egy napig sem elviselni: nagyszájú, állítólag mindenhez ért (aztán mindent elront), falánk és lusta, állandóan disznóólat hagy maga után. A Melmac bolygóról származó lény először 1986-ban jelent meg a képernyőn, majd az élőszereplős sorozat sikere után animációs film és képregény is készült róla, a hozzá kapcsolódó különféle termékekről már nem is beszélve.