A hét legszörnyűbb tévéműsora

Vágólapra másolva!
Nem a magyar televíziózást ostorozzuk most: az amerikai Parents Television Council az USA-ban az elmúlt hét legrosszabb műsorának az itthon is futó Az igazság ára című vetélkedőt választotta.
Vágólapra másolva!

Itthon a TV2-n megy Az igazság ára című kérdezős-válaszolós show, Jakupcsek Gabriellával, de már nem sokáig, ugyanis a csatorna nem kér többet belőle, így a különféle sebzett, kissé exhibicionista és gyötrődő embereket szintén bemutató Mónika-show-tól valójában nem sokban különböző formátumot az őszi műsorrendben már hiába keresi majd az elhanyagolható méretű rajongótábor. A műsor részben azon bukott meg, hogy szinte kizárólag a szexualitásra utazott, a kérdések java valamiféle nemi titokra próbált fényt deríteni, monoton és kiszámítható lett, hiányzott a változatosság.

Az amerikai Parents Television Council, mely rendszeresen és nagyon határozottan ostorozza a televíziók műsorait (mintha csak a tévé lenne felelős minden defektusért és gyermeki agresszióért), ezúttal a The Moment of Truth adását találta roppant zavarónak és nyomasztónak. Ebben egy szakállas úr bevallja, hogy egyszer csak azért ment templomba, hogy felcsípjen egy nőt - a válasz után persze jön az obligát taps, a versenyző meg elégedett félmosollyal bólogat. Huszonötezer dollárért bevallotta, hogy hazudta már nőnek, hogy volt AIDS-szűrésen, de a műsorban még elárulta azt is, hogy nézett egy percnél tovább férfiakkal felvett melegpornót. Arra a kérdésre pedig, hogy volt-e nemi aktusa valakivel a családi bútorüzletben, szintén "igaz" volt a válasz (az emlék miatt itt már vígan vigyorgott) - de ebben semmi meglepő nincs, abban viszont annál inkább, mennyire egysíkú a kérdezők fantáziája.

A Parents Television Council mindenesetre semmi pozitívumot nem talál a show-ban, így a heti vesztesnek választotta, de a hazai nézők sincsenek elvarázsolva: múlt héten a TV2-n csak 22 százalékos nézettséggel ment a teljes lakosságnál, a célcsoportban viszont mindössze 17,8 százalékot ért el, így nem meglepő, hogy az eredetileg kolumbiai formátum ősszel már nem tér vissza.