Ha két sorozat hasonlít egymásra, annak sokszor az az oka, hogy ugyanaz a producer áll mögöttük. Az ő arcuk kevésbé ismert, mint a színészeké, de a Lost és az Alias producere például ettől még óriási arc. JJ Abrams most új sorozattal készül, amiben lesz repülő és FBI-ügynökök is. Emellett forgatja a Star Trek 11-et is.
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/0806/20080616abrams.jpg)
A sötét hajú, fekete keretes szemüvegű J. J. Abrams ránézésre nem egy tipikus tévémogul. 42 éves, de inkább egy harmincas szoftverfejlesztőnek néznénk. Akkor vált híressé, amikor 1998-ban forgatókönyvíróként részt vett az Armageddon-ban. Még abban az évben a tévézésbe is belekóstolt, és azóta is egyszerre dolgozik a filmiparban és a televíziózásban.
A képernyőn a főszereplő Kerry Russell göndör hajáról híressé vált Felicity című romantikus sorozattal nyitott, ami négy évadot ért meg. Ezután jött a két nagy siker, az Alias és a Lost. Executive producerként jegyzi még a TV2-n futott Miért pont Brian?-t (What About Brian?) és a Viasat 3-on vetített Hatodik Kapocs (Six Degrees) sorozatokat is, bár ezekről a rövid életű próbálkozásokról ritkábban beszél, mint a sokszor átöltöző ügynökről és a szigetlakók kalandjairól.
Tom Cruise az Alias miatt figyelt fel rá. A Time magazinban megjelent cikke szerint az akcióhős két nap alatt nézte meg az első évadot, és annyira hatása alá került, hogy hamarosan fel is kérte Abramst, hogy legyen ő az akkor készülő Mission Impossible III. rendezője, amely a legdrágább elsőrendezős film lett. Tom Cruise jellemzése szerint JJ színész, rendező, titokban képregényeket ír, zeneszerző, bábos, keresztrejtvénygyártó, humorista, modellező, akinek van egy gyönyörű Katie nevű felesége és három fantasztikus gyereke.
JJ-t szerteágazó érdeklődése miatt sokan Orson Welleshez hasonlítják. A multitalentum akkor érzi jól magát, ha egyszerre hat-hét dologgal foglalkozhat. Ő írta a Mel Gibson féle 1992-es Halhatatlan szerelem (Forever Young) forgatókönyvét, amiért 2 millió dollárt kapott, ő szerezte a Felicity és az Alias főcímzenéjét, sokszor maga vágja a jeleneteket, és szereti maga kiválasztani a szereplőket. Ő ragaszkodott Jennifer Garnerhez, és ő választotta ki a Lost akkor még ismeretlen szépségét, Evangeline Lillyt is. Az pedig, hogy reggel még arra is van ideje, hogy a gyerekeket iskolába vigye, szinte már alig hihető.
A családja mellett gyerekkori barátja, Greg Grunberg áll hozzá legközelebb. A Hősök (Heroes) gondolatolvasó rendőrét, Matt Parkmant alakító színész a Hősök előtt állandó szereplője volt az Aliasnak, a Felicity-nek, sőt a Lost első szezonjában is szerepelt volna, de jeleneteit végül kivágták, és csak az első szezon DVD-szettjében láthatjuk. Vagyis JJ Abrams évek óta gondoskodik arról, hogy Grunbergnek legyen munkája, szinte minden sorozatában szerepelteti barátját.
A hozzá közel álló emberek közül Abrams nagyapját emlegeti még sokat, bevallása szerint tőle örökölte a technológia és a műszaki mütyürök iránti szeretetét, a tata ugyanis gyerekkorában különböző szerkentyűk szétszerelésére bíztatta JJ-t. Bűvésztrükkökre is tanította, és tőle kapta az első titokdobozát, ami azóta is filmjeinek egyik visszatérő témája. A producer szerint például a Csillagok háborúja is titokdobozok sorozata: a film nézése során mindig egy újabb titokkal szembesülünk, amire meg akarjuk kapni a megoldást. Abrams szerint a misztikum a képzelet katalizátora, és a titok sokszor fontosabb, mint a tudás. Az alkotók egyik fontos feladatának tartja, hogy visszatartsanak információkat - vagyis nem is titkolhatná, hogy a Lost az ő alkotása. Ő jegyzi a Cloverfield című szörnyfilmet is, bár azt az állandóan remegő kézikamerás technika miatt inkább csak erős szeműeknek ajánljuk.
Tom Cruise is szeretiA Forbes magazin számításai szerint JJ 2007-ben kb. 17 millió dollárt keresett, és a hírek szerint a közeljövőben sem fog unatkozni. Jövőre jön a Cloverfield második része, és ő rendezheti a 11. Űrszekerek (Star Trek) filmet, amely 2009 májusában kerül a mozikba, és legizgalmasabbnak ígérkező aspektusa, hogy a Csillagok háborújá-hoz hasonlóan szintén a múltba tér vissza. A legelső Star Trek sorozat szereplőinek előéletét mutatja majd be. Filmes munkái mellett a 2008-09-es tévés szezonban JJ Abrams egy újabb misztikus sorozattal próbálkozik majd.
A magyarra határként vagy szegélyként fordítható Fringe főszereplője az Aliashoz hasonlóan egy FBI ügynöknő, akit az ausztrál származású Anna Torv, egy újabb JJ-felfedezett játszik majd. Az új sorozat a Lost-hoz hasonlóan egy repülő lezuhanásával kezdődik majd, de itt minden utas meghal. Az FBI ügynöknő és partnere nyomoznak a katasztrófa ügyében, amelynek során eljutnak dr. Walter Bishophoz, aki korunk Einsteinje, viszont húsz éve elmegyógyintézetben van. Hogy megkapják tőle a megfelelő információkat, az FBI ügynököknek segítségül kell hívniuk a professzor fiát, akit Joshua Jackson alakít majd. (Joshua Jackson a Dawson és a haverok Pacey-jeként vált ismertté.)
JJ Abrams szerint új sorozatának címe az olyan határtudományokra utal, mint az agykontroll, a teleportálás és az asztrálprojekció, amikkel az FBI-ügynökök a nyomozás során kerülnek majd kapcsolatba. A sorozat leírása kicsit olyan, mintha az Alias-t és a Lost-ot összegyúrták volna egy kis X-akták-kal és némi Alkonyzóná-val (Twilight Zone), ami JJ egyik kedvenc sorozata. De persze leírása alapján a Doktor House is csak egy újabb kórházsorozatnak tűnt anno.
Kapornaki Anikó
[origo]
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.