Idehaza eleinte Friderikusz Sándor másolgatta több-kevesebb sikerrel az amerikai talkshow-kat, majd pedig Kovács Kristóf gyűjtött az óceánon túl sok tapasztalatot, hogy a kinti késő esti beszélgetős műsorok mintájára itthon Fábry Sándor köré építse a Showder-t, és főműsoridőben adja el azt. A show, melyben a vendég harmadrangú, melyben a műsorvezető a fontos.
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/0807/20080702leno1.jpg)
Matthew Fox, a Lost szereplője Leno vendége
Friderikusz talkshow-ját 1998-as, MTV-től való távozásáig milliók nézték (igaz, akkoriban nem volt hetven magyar nyelvű csatorna), az RTL Klub Esti Showder-e pedig rendre kiváló nézettséget hoz, nagyjából függetlenül attól, kik a vendégek. Hogy nem minden a körítés, hogy nem csak a licencszerűen áthozott alkotóelemeken múlik a siker, azt mutatja az is, hogy Kovács másodjára már nem tudta eladni a műfajt, sem Szulák Andreával (bárhogy is kommunikálta a TV2, a nézettség szerény volt), sem Liptai Claudiával - talán azért, mert az ő beszélgetős műsoraik, bár végül már késő este voltak, gyakran nélkülözték azt az amerikai felületességet, aminek átvétele Fábryt is sikerre vitte.
Míg idehaza kéthetente és este kilenckor adható el a beszélgetős műfaj, addig Amerikában naponta és éjfél után. A kéthetes időintervallumra a magyarázat könnyű, hiszen Magyarország jóval kevesebb sztáralapanyaggal rendelkezik, és egy nem annyira gyakran jelentkező műsort kiégetni is nehezebb, egy Showder éppen ezért nehezebben fordul át futószalagon termelő gyárrá. Bár az is igaz, hogy míg az amerikai beszélgetős műsorok mindössze 40 percesek, addig Fábry Sándor hetente majdnem 90 percen keresztül szövegel és produkálja magát.
Ellenben azt sem szabad elfelejteni, hogy az amerikai napi talkshow műfajában nem csak egy műsorvezető van, és nem csak késő este van beszélgetős műsor, hanem reggel, délelőtt és kora délután is. Még egy akkora "sztársűrűségű" országban, mint az USA, sem lehet elképzelni anélkül egy ilyen műsort, hogy egy-egy jól csengő név ne járja körbe ezen műsorokat, hogy fél év elteltével ismét kikössön ugyanazon műsorvezető, ugyanazon székében.
Ha késő esti talkshow-ról beszélünk, akkor minden bizonnyal Jay Leno - az NBC Tonight Show-jának műsorvezetője, aki nagyjából 1992 óta, amikor átvette Johnny Carsontól a stafétabotot - vezeti is a nézettségi listákat a műfajban. A népszerű, hajdan, akárcsak Fábry Sándor, humoristaként, stand-up komikusként induló Leno 2009-ben fogja letenni a lantot, hogy az a Conan O'Brien vegye át tőle, aki ugyanazon a csatornán, éppen a Tonight Show után éjjel, fél egykor kezdődő Late Night Show-t vezeti - élőben.
Leno vendége Mike MyersLeno, O'Brien, sőt, a legtöbb késő esti házigazda műsora nagyjából egy kaptafára épül. Ők is, akárcsak Fábry, felvezetik egy monológgal az estét, ahol a napi történéseket foglalják össze. Ez, mármint 6-8 percnyi humoros monológot naponta megírni meglehetősen megterhelő műfajnak számít, éppen ezért a magyar showmannel ellentétben Amerikában nem csak 4-5 ötletelő segíti az írási folyamatot, hanem egy valóban népes, a különböző rangú írókkal együtt 25-35 fős stáb. Jay Leno egyébként - múltjából fakadóan - szívesen írja saját szövegeit, mint azt tette a hollywoodi forgatókönyvírók sztrájkja alatt is.
A nyitó monológ után szinte mindegyik műsor felépítése hasonló, hiszen némi asztalnál ülés közben egyéni humorbonbonokat osztogatnak a műsorvezetők, vagy pedig heti rovatokat kapnak elő (mint a dizájncenter), hogy utána beszólítsák az első vendéget, akivel egy nettó 8-10 perces beszélgetést folytatnak le. Ahogy idehaza, külföldön is, mivel egy efféle szűk keretek közé szabott műsornak előre tervezhetőnek kell lennie, ezért előzetesen segédszerkesztők "kikérdezik" a vendégeket, eldöntik, hogy az adott adásban éppen a kutyája szőrhullatása vagy a legújabb filmje forgatásán szerzett kisebb hámsérülése legyen a fő téma, vagyis jobb esetben a műsorvezető már nem csak a kérdésekkel lesz tisztában, hanem akár a válaszokkal is.
Szexuális tartalom miatt morognak a tévéző szülők
A Parents Television Council ezúttal az amerikai MTV műsorát, az I Just Want My Pants Back című sorozatot és annak reklámozóit támadja. A sorozatban fiatalok párkeresési ...
Szexuális tartalom miatt morognak a tévéző szülők
A Parents Television Council ezúttal az amerikai MTV műsorát, az I Just Want My Pants Back című sorozatot és annak reklámozóit támadja. A sorozatban fiatalok párkeresési ...
Szexuális tartalom miatt morognak a tévéző szülők
A Parents Television Council ezúttal az amerikai MTV műsorát, az I Just Want My Pants Back című sorozatot és annak reklámozóit támadja. A sorozatban fiatalok párkeresési ...
"Vezető színészek jönnek a folytatásra" - itt a Hacktion második évadja
Február 13-án indul az m1-en a Hacktion második évadja, amelyben már lazábban kapcsolódnak egymáshoz az epizódok, és - Oroszlán Szonja visszatérése mellett - több új ...
A Compact Disco megy az Eurovízióra
A magyar eurovíziós válogatóshow, A Dal finisében a Compact Disco mellett a Király testvérek, Molnár Ferenc Caramel és Heincz Gábor Biga kapták a legtöbb ...
Falusi Mariann a Megasztárról: Mester Tamásnak volt a legnehezebb
Február 10-én indul a TV2-n a Megasztár, ahol a zsűri egyetlen női tagja Falusi Mariann lesz. Mester Tamással ellentétben, ő nem világsztárt keres, hanem olyan ...
A képernyőn is havazik: sorozatok télire
A jelenlegihez hasonló hóhelyzet nálunk nem túl gyakori, számos sorozatszereplő van viszont, akinek a jég, a fagy már-már természetes közege. Alaszkába száműzött New ...
"Enyhén szólva nem vagyok Vágó István" - Friderikusszal indul a Milliomos
Február utolsó napján indul a Legyen ön is milliomos! az RTL Klubon, a Story TV-n ügyködő Vágó István és az MTV-re igazolt Fábry Sándor után ezúttal Friderikusz ...
Pokorny Lia, Hajós András és Puzsér Róbert is a Csillag születik zsűrijében
Csak Hernádi Judit maradt meg az RTL-es tehetségkutató, a Csillag születik zsűrijében: 2012-re Pokorny Liát, Hajós Andrást és Puzsér Róbertet kapja társnak.
Tania Raymonde: egy dögös rendőrnő, zombitól lopott órával
Láncfűrészes zombimészárlás, vérfarkas-gyilkolás és folyamatos röhögés jellemezte az MTV Hungaryn január 29-én bemutatott Death Valley forgatását a Carla Rinaldit játszó ...
Nézzen be a második Éden Hotelbe!
Márciusban indítja a Viasat3 a második Éden Hotel-t, a stáb szerint a korábbiaknál fondorlatosabb, taktikusabb szereplőkkel. A realityt jelenleg is forgatják, február ...
Az eurovíziós zsűri megkegyelmezett Király Viktornak és Lindának
Kialakult az Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulóját kiválasztó finálé mezőnye: a szombati második elődöntőből a zsűri Gyurcsik Tibort, Veres Mónikát és a Király ...
Ullmann Mónika: Összeforrt közösségbe kerültem
Ullmann Mónika a TV2 Jóban Rosszban című napi sorozatában játssza a polgármester feleségét, aki azután kerül be a Csillagvirág Klinikára, hogy a férje bántalmazta. ...
Jól nyitott Fábry, de a Való Világgal nem bírt
A 18-49-es korosztályban 13 százalékkal nyitott Fábry - ebben a korcsoportban az MTV 5 százalék körül teljesít. A teljes lakosságnál 16,5 százalékot ért el az átalakult ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.