Szőke András saját showműsort kapott

Vágólapra másolva!
A nyári szünetben Fábry helyett Szőke András szórakoztat minket, aki saját showműsort kapott a Duna TV-n: július 24-én indul a Szőke Duna.
Vágólapra másolva!

"Van élet a városon túl!" - ez az alcíme és egyszersmind jelmondata Szőke András készülő műsorának, a Szőke Duná-nak. Az Esti showder-ből is ismert komikus elsősorban a vidékről mesélne és vidékieket szólaltatna meg rendhagyó talkshow-jában.

Szőke egy interjúban elmondta, azért tartja fontosnak a kezdeményezést, mert egyrészt ő maga is vidéki (Szentesen nőtt fel, jelenleg pedig a Művészetek Völgye egyik falujában, Taliándörögdön él), másrészt rajta kívül vannak még úgy nyolcmillióan az országban, akiknek a gondolkodása, fogyasztása ugyanolyan érdekes és értékes, mint fővárosi társaiké.

Szőke szerint az a fajta humor és hozzáállás, amit a műsorban szintén megjelenő Badár Sándorral képviselnek, "működtetni fog olyan rácsodálkozásokat", amelyek meglephetik a budapestieket, rámutathatnak arra, hogy milyen értékek lapulnak vidéken.

A műsorban ennek érdekében nemcsak neves személyiségeket látnak vendégül, de beülhet a székbe akár egy vecsési néni is, aki remek káposztát készít, vagy épp egy ősöreg bakter, aki egy eldugott vasútállomáson töltötte egész életét. A készítők ráadásul interaktívvá szeretnék tenni a show-t, így alkalomadtán a közönség is beleszólhat a beszélgetésbe.

Téma márpedig lesz bőven, Szőke saját beharangozója szerint vidékről, mezőgazdaságról, libáról, disznóról, befőzésről is szó esik majd a műsorban, mindezt ráadásul "szeretettel, humorral" adják elő.