Bombariadó volt a Nagy Testvérnél

Vágólapra másolva!
A brit Big Brother versenyzői egy időre elhagyták luxusbörtönüket: tegnap éjszaka bombariadó zavarta meg a lakók nyugalmát.
Vágólapra másolva!

Éjjel két óra körül érkezett egy telefonhívás a Big Brother készítőihez: egy ismeretlen azt tudatta velük, hogy bomba van a BB-házban. Hogy miként került volna robbanószer egy minden négyzetcentiméteren bekamerázott területre, az nem derült ki, a szükséges biztonsági intézkedéseket mindenesetre megtették.

Az élő adást a telefonhívást követően egyből elsötétítették, majd gyorsan kiürítették a házat - a lakók így legalább szívhattak egy kis friss levegőt. A tűzszerészek mintegy két órán át kutakodtak eredménytelenül, végül megállapították, hogy a hívás kacsa volt, nincs bomba a házban.

Elképzelhető, hogy a készítők csak a nézettséget kívánták növelni egy efféle húzással: míg a Big Brother nálunk már a második évaddal megbukott, Angliában jelenleg a kilencedik szezon megy - ilyenkor pedig már nem árt egy kis trükközés, folyamatosan új ötletekkel kell előállni a nézők megtartása érdekében.