Számos olvasói levelet kaptunk, sokan reagáltak a siófoki Társulat-előadáson látottakra, hallottakra. Volt, aki elégedetten távozott, más dühöngve ment haza félidőben.
Mint korábban megírtuk, nem volt zökkenőmentes a július 12-re szervezett siófoki Társulat-előadás. A producer szerint a szervező hibázott, mivel Szörényi és Bródy nevével akarta eladni a műsort: a jegyvásárlók nagy része komplett István, a király előadást várt, holott a szerződés nem erről szólt, ráadásul a teljes produkció el sem fért volna a helyi színpadon. Kiss László, a siófoki Kálmán Imre Kulturális Központ igazgatója ugyanakkor botrányt és haknit emlegetett, mivel a nézők egy része fütyült és tüntetett a Társulat előadása alatt. Hogy látták a műsort a jelenlévő olvasóink?
Szabadiné J. Beatrix ezt írja: "Én is ott voltam a siófoki koncerten, és NAGYON becsapva éreztük-érezzük magunkat. Sajnos igazat kell adnunk a művelődési ház igazgatójának: rossz volt a hangszerelés, néhol még a fülünket is be kellett fogni, annyira bántó volt. Az énekesek a farmert alig takaró leplekben mozogtak, minden háttér nélkül. Néha csak három táncos ugrabugrált!"
Szintai Andrea felejthetetlen estét, nagy élményt emleget: "Szeretnék a cikkhez hozzászólni, mivel családommal mi is ott voltunk szombaton a siófoki előadáson. A félrevezetés miatt egyértelműen a siófoki rendezőket teszem felelőssé. A színpad méreteit mi nem ismertük, így elhittük, hogy az István, a király-ra váltunk jegyet. A kezdés után valóban néhányan távoztak a nézőtérről,ennek ellenére elmondhatom, talán mindazok nevében akik végig maradtak, hogy nagyon jól éreztük magunkat és igazán jól szórakoztunk! Mi a Társulatot szerettük volna látni és ezt meg is kaptuk. Tisztelet a szereplőknek, hogy az úgynevezett "botrány" után kiálltak a színpadra és ilyen színvonalas műsort produkáltak! Az előadás után az öltöző folyosóján találkozhattunk személyesen is kedvenceinkkel. Végtelenül kedves közvetlen emberek Ők. A félreértés miatt elnézést kértek tőlünk, készültek képek a rajongókkal, köztük 9 éves fiammal is, és dedikálták a helyszínen vásárolt István, a király CD-t is. Mi ezúton is szeretnénk gratulálni Nektek kedves Társulat és kívánunk további sikereket! Köszönet a felejthetetlen estéért!"
Nagyné B. Ildikó inkább a technikai problémák miatt sopánkodott: "Jelen voltam az előadáson. Tapasztalatom szerint leginkább a meglepetés volt a döntő a nézők többségénél. Mindenki a rockoperát várta, bár ez nem derült ki egyértelműen a plakátokról, igaz az ellenkezője sem. Legjobban a hangosítás volt a probléma. Az első részben nemcsak nagyon hangos volt, de torz is. Valószínűleg nagyobb helyhez szervezték ezt a hangosítást. Tehát a lényeg: a hangosítás volt a legrosszabb!"
Réti Gyula az elégedetlenkedők táborába tartozik, de nem tudja, kire haragudjon: "Én ott voltam az előadáson a három gyermekemmel, és csúnyán átverve érzem magam. Lehet, hogy a szervezők is átvertek, de hogy a Társulat hülyének nézett, az biztos!"
[origo]
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.