BBC-sorozatot vett az MTV

Vágólapra másolva!
Kína vadonjai címmel ismeretterjesztő sorozat indult az m1-en: az első részt vasárnap láthattuk, de még hátravan öt, érdemes bekapcsolódni.
Vágólapra másolva!

Az eredetileg Wild China címet viselő Kína vadonjai egy hatrészes ismeretterjesztő sorozat, amelynek érdekessége, hogy elsőként ad átfogó képet az ázsiai ország élővilágáról, illetve a kínaiak és természeti környezetük közötti viszonyról. A film ráadásul a BBC premier után alig másfél hónappal érkezett az m1 képernyőjére, így igen aktuális témákat boncolgat.

A sorozat tulajdonképpen azt a képet kívánja ellensúlyozni, ami a nyugati világban kialakult az idei olimpia házigazdájáról: Kína ugyanis elsősorban társadalmi és környezeti problémáiról ismert, pedig csodálatos természeti értékekkel is rendelkezik. "Trópusi esőerdői ritka élőlényeket rejtenek, füves pusztaságait nomád törzsek és vadállatok lakják, tengerei pedig a hatalmas környezeti terhelés ellenére is fajokban gazdagok" - áll az MTV ismertetőjében.

A BBC stábja három évvel ezelőtt kötött megállapodást a kínai állami televízióval, hogy az olimpia idejére közösen leforgatják a sorozatot: az egyenként hatvanperces részek Kína különböző tájegységeire koncentrálnak, bemutatják a helybeli emberek életvitelét, valamint az ott élő állatokat.

A felfedező túra a meleg, szubtrópusi délen indult, a július 27-én esedékes második rész (Az elveszett paradicsom) pedig már északra, az "ázsiai vad elefántok, nektármadarak és dongó méretű denevérek lakta trópusi erdőbe" kalauzol minket. A továbbiakban Tibettel, a Nagy Fallal és a Selyemúttal, valamint Kína középső részével is megismerkedhetünk. A záró epizód "Kína 14500 kilométeres, sós mocsarakkal, apró halászfalvakkal és futurisztikus városokkal tűzdelt partvonalát" mutatja be.