Soma is aláírt az RTL Klubnál

Vágólapra másolva!
Soma is aláírt az RTL Klub őszi produkciójához. Leginkább a fóbiákkal, félelmekkel való szembenézés izgatja.
Vágólapra másolva!

Az ősszel startoló reality, az RTL által magyarított I'm celebrity, get me out of here! egyfajta keveréke lesz a Survivor-nek és a Rettegés foká-nak, már amennyiben egy többé-kevésbé elhagyatott területen, mocsár mellett, dzsungel tisztásán kell élnie pár kiválasztottnak, miközben ügyességi, fizikai erőt, bátorságot vagy jó gyomrot igénylő feladatokat hajtanak végre.

Pár ismert személy neve már ismert, utazik Falusi Mariann, Kiss Ramóna, Palik László, most pedig Soma bólintott rá a felkérésre. "Nem volt könnyű döntés, ment az agyalás napokig. Meditáltam, tarot-kártyát vetettem ki, és még az éjjel is arra riadtam fel, hogy szorongok. Ki leszünk téve a dzsungel közepére, nem lesz ott sátor, a szabad ég alatt alszunk" - mondta az [origo]-nak.

Nem tárgyak hiányoznak majd neki, mint mondta, hetekig el tudna lenni telefonálgatás vagy pipereholmik nélkül. "A nyugodt alvás miatt izgulok kissé, mert saját, csendes otthonomban is szemfedővel, füldugóval alszom hajnaltól, amint megjelenik az első napsugár. Itt pedig résen kell lenni, éberen kell aludni, a bogarak és egyéb élőlények miatt. Az éjszakai biztonság fog hiányozni. A sampon és kenceficék hiánya nem gond, most három hetet voltam Balatonon, mindennap úsztam, és sminket sem használtam" - tette hozzá.

"Izgat a sors és a szabad akarat egymáshoz való viszonya. Minden kultúrában fontos a belső félelmekkel való szembenézés, így lesz ez itt is. Addig maradok a produkcióban, míg a nézők haza nem küldenek, illetve addig, míg lelkemnek jó" - elmélkedett.