Az HBO megvenné Barack Obamát

Vágólapra másolva!
Az HBO érdeklődik Edward Norton dokumentumfilmje iránt, amely Barack Obamát mutatja be a nézőknek.
Vágólapra másolva!

Az amerikaiak demokrata elnökjelöltje, Barack Obama nyomában két éve ott van egy komplett forgatócsoport, amely nemcsak a kampány, de a politikus magánéletének legfontosabb pillanatait is rögzíti. Így készül Edward Norton (Amerikai história X, Harcosok klubja, legújabban pedig A hihetetlen Hulk) dokumentumfilmje, mely iránt az HBO is élénken érdeklődik, sőt már javában folynak a tárgyalások a megvételről.

Ha Obama megnyeri a választásokat, nyilván a film is felértékelődik, bár Norton szerint mindenképp érdemes forgatni: "Mindegy, hogy nyer vagy veszít, ez a film akkor is a legbensőségesebb felvételek egyike, amely elnöki kampányról valaha készült" - fogalmazott a színész.

A stáb egyébként ugyanúgy jelen volt például az Obama otthonában rendezett hálaadási vacsorán, mint az elnökjelölt legfontosabb beszédeinél. Norton ugyanis jó érzékkel már 2006-ban meglátta, hogy Obama története érdekes lehet, a politikus pedig készséggel ráállt a film elkészítésére. A forgatócsoport így Kenyába is elkísérte az elnökjelöltet, az események puszta rögzítése mellett pedig hosszú interjúkat készített Obama feleségével, beszédíróival és a kampánycsapat más fontos tagjaival.

Az alkotók tisztességes hozzáállását mutatja, hogy nem adják ki idejekorán filmjüket: egészen a választásokig forgatnak, a kész mű csak azután kerül forgalmazásba, a választási eredménytől függetlenül. Norton ezzel azt is biztosítja, hogy alkotását ne bélyegezzék kampányfilmnek - szerinte ez tényleg "csak" dokumentáció, egy történelmileg fontos helyzet hű ábrázolása.