Tizenkét emberrel indul a Bár

Vágólapra másolva!
A Viasat3 tizenkét emberrel, hat lánnyal és hat fiúval indítja az első magyar valóságshow második menetét. Az első tévéadás szeptember 15-én lesz.
Vágólapra másolva!

Tizenketten lesznek a Bár 2.0 című műsorban, hat lány és hat fiú próbálkozik azzal, hogy pincérként, pultosként és emberként bizonyítson, majd megnyerje a játékot. Akárcsak a legtöbb reality esetében, itt is hetente esnek ki a próbálkozók, a nézők dönthetik el természetesen, ki maradhat képernyőn, és kinek ért véget a kaland.

A Viasat3 kiáll a nemdohányzók mellett, így a Bár gyakran mutatott részében tilos lesz a dohányzás. Ez a formátum ugyan szabadabb, mint a Big Brother vagy a Való Világ, tehát nem zárják el a szereplőket hermetikusan a világtól, de ettől függetlenül utcára csak kísérővel mehetnek, mobiltelefont nem használhatnak, és interneten sem nézhetik magukat. Információkat persze kapnak: bizonyára akad majd egy ügyes nagynéni, egy furfangos haver, aki rafináltan kicselezi a stábot, és miközben kávét rendel extra adag tejjel, megsúgja majd az adott szereplőnek, hogy milyen a megítélése a külvilágban.

A játékosokat szeptember 3-án ismerheti meg a nagyközönség, 12-én pedig a beköltözéssel egybekötött bulira várja a produkció az érdeklődőket. Az első tévés összefoglaló 15-én lesz, utána naponta tudósít a csatorna a Bár életéről.

A műsor honlapja itt!